Ravennai előkészület

A 20 fős legénység két ezüstérmet lapátolt össze. Fotó: Magyar Ilona

A ravennai Klub Legénység Európa-bajnokság előtt álló Körös Dragon SE a felkészülés egyik állomásaként, részt vett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sárkányhajó szakága kupasorozatának harmadik fordulóján, Fadd-Domboriban.

Az olaszországi erőpróba hasonlítható a labdarúgó Bajnokok Ligájához, itt is az országok legjobb klubjai mérettetik meg tudásukatt. Érthető tehát, hogy a szarvasiak is igyekeznek a legjobb tudásukat beleadni a felkészülésbe. Ehhez azonban a hétköznapi edzésekhez plusz erőt adnak a versenyek, mondhatni lendületben tartják a sportolókat.
A tolnai versenyre három számban neveztek csapatot. A 20 fős vegyes összetételű hajók versenyében 200 méteren egyből a döntőbe jutottak, ahol a második helyen ért célba a legénység. Ugyanezen hajóosztályban 2000 méteren az összesítést követően szintén a második helyen zártak. A 10 fős hajóosztály vegyes kategóriájában már nem találtak legyőzőre, és a dobogó legfelső fokára állhattak.
A dragonosok következő versenye hazai környezetben lesz: augusztus 19-én a Holt-Körösön bonyolítják le az I. Szarvasi Sárkányhajó fesztivált.