
Az óév utolsó napján karitatív céllal futottak Kondoroson. Laszkács Edina idén 19. alkalommal szervezte a futógálát, az 1000 forintos jelképes nevezési díjból, valamint a további felajánlásokból befolyó teljes összeget a helybeli Tölcsér Zsoltika gyógykezelésére ajánlották fel! A 4 éves kisfiú ritka csípőbetegségben szenved, ami folyamatos gyógykezelést igényel.
Az év végi buli töretlen népszerűségnek örvend, a ragyogó idő és a sajátos hangulat délelőtt 449 résztvevőt vonzott a Művelődési Ház elé. A hozzávetőleg 2000 méteres távot nem csak futva lehetett teljesíteni, de gyalogosan, kerékpárral esetleg rollerrel is. A rajt előtt a Balance Aerobik Club sportolói tartottak zenés bemelegítést, a tömeget azután több részletben rajtoltatták el a korosztályok szerint. Voltak akik sprintben tudták le az etapot, mások kocogva, sétálva, így azután a célban jelentős időeltérések mutatkoztak, de ezen a napon az óra csak a legelszántabb futók számára bizonyult „ellenfélnek”.
A célban forralt borral, teával és pogácsával várták a népes mezőnyt, és a szokások szerint, korosztályonként díjazták a legjobbakat. Az eredmények kihirdetése után Ribárszki Péter polgármester adta át a rászoruló kisfiú szüleinek a rekordot jelentő 1 072 570 forint adományt.
Korosztályonkénti dobogósok. Pindurka lányok: 1. Juhász Alexa, 2. Mészáros Nikolett, 3. Mészáros Bori Anna. Pindurka fiúk: 1. Palyusik Gábor, 2. Lantos Ádám, 3. Lantos Áron.
Alsós lányok: 1. Ribánszki Kincső, 2. Szrnka Jázmin, 3. Kurucz Dóra. Alsós fiúk: 1. Máris Marcell, 2. Békés Bence, 3. Paluska Soma.
Felsős lányok: 1. Palyusik Panna, 2. Valicska Adrienn, 3. Csicsely Gréta. Felsős fiúk: 1. Paluska Viktor, 2. Máté Bálint, 3. Paluska Balázs.
15–20 évesek. Lányok: 1. Erdei Rubin, 2. Szebeni Zsófia, 3. Vozár Flóra. Fiúk: 1. Máté Dávid, 2. Pusztai Tamás, 3. Pusztai Ákos.
21–40 évesek. Nők: 1. Vaskor-Krizsán Brigitta, 2. Brachna-Győri Teodóra, 3. Valastyán Nikolett. Férfiak: 1. Gritta Kornél, 2. Szebegyinszki Bence, 3. Varga Erik.
40 év felett. Nők: 1. Kovács Mariann, 2. Mravik Ilona, 3. Hanyecz Anita. Férfiak: 1. Terhes Attila, 2. Járvás Lajos, 3. Boros Szabolcs.