
Utoljára a novemberi Magyarország–Lengyelország férfi válogatott mérkőzésen volt úgy tele Békéscsabán a Városi Sportcsarnok parkolója, mint vasárnap délelőtt, amikor a későn érkező már csak a napelemsor „árnyékában” jutott helyhez.
Sokan szerették volna futással búcsúztatni az évet Békéscsabán és nemcsak a rendszeresen mozgók, hanem a csak ritkán, talán csak a társaság kedvéért futócipőt húzók is. Láttunk tiszta lila szerelésben futó futballista fiatalokat, de a hófehér szerelést öltő JALTE taekwon-dósait is, no és persze kutyával próbálkozókat. Érdekes látvány volt, amikor egy babakocsis apuka a rajt után jóval a mezőny után eredt. Szerencséje volt, mert a forgalmat biztosítók még csak akkor kezdték felszabadítani a főútvonalat és még időben, biztonságosan átjutott a zebrán.
Szekeres Lajos, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője amellett, hogy egy komplett csapatot is magával hozott, ugyancsak letudta az egyik távot.
– Az U10-es csapat futott és más korosztályból még néhányan egyénileg, de a klubvezetőnk, dr. Kovács Mihály is, aki a 3421-es, jómagam pedig a hosszabb távot futottam le – mondta a szakmai vezető, aki elmondta, hogy két futball labdát is felajánlottak a tombolasorsolásra. Most a térdem miatt óvatosabban mozgok, de korábban szerves része volt az életemnek a futás. Jó program, képviseltem az akadémiát és talán példát is mutattam.
A futóversenyt követően a tömeg a sportcsarnokba vonult, ahol a rendező Kopp Békéscsabai Atlétikai Club köszöntötte az idén a hazai és nemzetközi versenyeken eredményes atlétáit, majd a nemenkénti és korosztályonkénti átadták a díjakat. A legidősebb futóknak, így az 1934-es születésű Kazár Pálnak és (hölgyek esetében nem nagyon illik a kort megemlíteni, de most talán kivételt tehetünk) és az 1952-ben született Arnóth Annának. Gazdára leltek az ajándéktárgyak is. Zárásként felszeletelték a 400 szeletes csokitortát, majd durranhattak a pezsgők!
Eredmények. Igazolt sportolók. Táv: 4621 m. Nők: 1. Pap Csilla 16:14, 2. Kovács Alexandra 16:18, 3. Kis Petra Sára (mind Kopp Békéscsabai AC) 16:27. Férfiak, 4621 m: 1. Karsai Gábor 13:34, 2. Zahorán Milán (mindkettő Kopp Békéscsabai AC) 14:13, 3. Süli Richárd (Gyula) 14:22.
Férfiak, amatőrök, 3421 m: 1. Lázár Álmos (Békéscsaba) 12:00, 2. Koska László Richárd (Gyomaendrőd) 12:15, 3. Mészáros Benjámin (Békéscsaba) 12:31. 1973 és annál idősebbek, 3421 m: 1. Susánszki János (Gyula) 13:58, 2. Bernát Ferenc 16:05, 3. Andó András (mindkettő Békéscsaba) 16:45. 1973 és annál idősebbek, 4621 m: 1. Komáromi László Tamás (Kamut) 16:28, 2. Miklós Tibor (Békés) 28:28, 3. Mara Viorel (Körös Kisjenő, Románia) 21:04. 2009 és annál fiatalabbak, 4621 m: 1. Mészáros Zsombor (Szeged) 16:33, 2. Bende Zsombor 16:54, 3. Mázor Milán (mindkettő Békéscsaba) 16:54. 2013 és annál fiatalabbak, 2500 m: 1. Bende Máté (Békéscsaba) 10:45, 2. Omiljak Márton (Kétsoprony) 11:32, 3. Nagy-Goron Máté (Békéscsaba) 11:49.
Hatvan éven felüliek, táv: 2500 méter: 1. Nagy Jenő (Békéscsaba) 10:32, 2. Goldring Jenő (Tótkomlós) 10:43, 3. Adorján László (Békéscsaba) 11:59.
Amatőrök. Nők, 3421 m: 1. Gyebnár Éva 14:10, 2. Íjjasné Róta Annamária (mindkettő Békéscsaba) 14:37, 3. dr. Sulyok Anita (Hódmezővásárhely) 15:15. 1973 és annál idősebbek, 3421 m: 1. Fábián Ildikó 17:51, 2. Szilágyiné Balogh Andrea 19:31, 3. Szabó Gabriella (mind Békéscsaba) 19:36. 1973 és annál idősebbek, 4621 m: 1. Corpas Éva (Körös Kisjenő) 20:26, 2. Váczi Edina 23:23, 3. dr. Tasnádi Tünde (mindkettő Békéscsaba) 23:47. 2009 és annál fiatalabbak, 4621 m: 1. Klokocs Kata 16:36, 2. Mézes Virág 17:47, 3. Körömi Kornélia (mind Békéscsaba) 18:30. 2013 és annál fiatalabbak, 2500 m. Lányok: 1. Sztracziniszki Letti 11:40, 2. Kohanyecz Zoé 11:51, 3. Molnár Viktória Anna (mind Békéscsaba) 12:15.
Hatvan éven felüliek, 2500 méter. 1. Gyenge Erzsébet (Telekgerendás) 14:04, 2. Nagy Judit 15:24, 3. Debreczeni Istvánné (mindkettő Békéscsaba) 18:03.
Családi futás, 2500 m: 1. Mokrán-Agüero család 10:17,6, 2. Hrabovszki család 11:03,4, 3. Belanka család 12:09,3.
G. P.