Rövidített partik döntenek Rapport továbbjutásáról

Rapport Richárd visszavághat a lengyel riválisának

Pénteken (ma) rövidített játszmákban dől el, hogy Rapport Richárd bejut-e az elődöntőbe a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Grand Prix-sorozatának berlini állomásán.

A gyulai kötődésű magyar nagymester négyes csoportjának csütörtöki utolsó, hatodik fordulójában a sötét bábukat vezetve legyőzte az orosz Vlagyimir Fedoszejevet, ezzel pedig beérte az élen a szintén 3,5 pontos lengyel Radoslaw Wojtaszeket, így pedig kettejük között külön párbaj határoz a továbbjutásról.
Rapport és Wojtaszek pénteki tiebreak-küzdelme esélyt kínál a jelenlegi legjobb magyar sakkozónak a visszavágásra, miután a nyitófordulóban csoportbeli egyetlen vereségét éppen a lengyeltől szenvedte el. Párbajuk győztese csatlakozik a további három kvartett első helyezettjéhez. Mind az elődöntők, mind a finálé két rendes játékidejű partiból áll, döntetlen esetén rövidített idejű mérkőzések döntenek.
A Grand Prix-sorozat három tornából áll, Berlinben kettőt, Belgrádban egyet rendeznek, de mindenki a teljes 24 fős mezőnyből csak kettőn szerepelhet. A 25 éves Rapport a berlini nyitány után a második, belgrádi tornán indul, amelyet február 28. és március 14. között bonyolítanak le. A záróversenynek március 21-től április 4-ig lesz újfent a német főváros a házigazdája.
Összesítésben a GP-sorozat két legjobbja helyet kap a világbajnokjelöltek nyári tornáján, melynek győztese kihívhatja a világbajnok norvég Magnus Carlsent. Minden egyes GP-viadal összdíjazása 150 ezer euró (mintegy 53 millió forint), a győztest 24 ezer euró illeti meg.