Sutyinszki István nyerte a Magyar Kupa sorozatot

Sutyinszki István szoros versenyben lett a tereplövészek idei Magyar Kupa sorozatának győztese

Technikai hiba nehezítette Sutyinszki István dolgát vasárnap Mogyoródon a Field Target (FT) Magyar Kupa 6., záró fordulójában. A szarvasi sportlövő azonban igyekezett menteni a menthetőt, ami olyan jól sikerült, hogy a fordulót a második helyen zárta, a sorozatot pedig megnyerte.

– Néhány napja elkezdett ereszteni a puskám tartálya, így nagyon aláhordott a fegyver – részletezte Sutyinszki. – Javításra nem volt lehetőségem, mert nem volt hozzá tömítésem, nem sikerült időben beszerezni, ezért már a belövő pályán próbáltam kideríteni, hogy a különböző távokon mennyit kell a célok fölé tartanom. Sajnos ez nem sikerült tökéletesen, a verseny kezdetén az első két célnak alálőttem. Azért tisztán láttam, hogy mennyivel mentek alá a találataim, így a későbbiekben tudtam korrigálni. Menet közben még a szokásos álló és térdelő célokon is összeszedtem több hibát, valamint a nagyon erős szél miatt a távoli célokból is elvétettem párat. A pályát amúgy nagyon jól megépítették, az építői kihasználták a terep adta adottságokat, volt több lefelé és felfelé lövés is. A versenyt nehezítette a nagyon erős szél, aminek az ereje és az iránya is folyamatosan változott.
A versenyt végül 39 ponttal zárta, ami a 2. helyre lett elég, az év végi összesítésben első lett, megnyerte az idei FT Magyar Kupát.
– Jövő tavaszig már nem lesz komoly FT-verseny, addig a puskám javításán fogok dolgozni és sokat akarok gyakorolni, hogy kiküszöböljem a hibáimat. A hétvégén fejeződik be szintén a Hunter Field Target Magyar Kupa, most még arra koncentrálok – beszélt a jövőről Sutyinszki István.

B. P.

error: Content is protected !!