Szabolcs volt az atléták úti célja

Baukó Petra megnyerte az idei második fedettpályás versenyét

Egy héten belül immáron második alkalommal versenyeztek a nyíregyházi Atlétikai Centrumban a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club fiatal sportolói. A szombati eseményre nemcsak a felnőtteket, hanem a korosztályos atlétákat is várták.

A csabaiaknál Baukó Petra győzött a felnőtt súlylökésben, míg ugyanebben a dobószámban Csizmazia Áron harmadik lett.
Jól szerepeltek Békési Diák Atlétikai Club versenyzői is, akik közül a felnőttek között Zsunyi-Horváth Anikó a bajnoki szint teljesítésére készült magasugrásban, ami sikerült is neki és ezüstérmes lett. A serdülőknél Durkó Szilárdot szólították dobogóra, aki a 60 méteres gátfutásban ért célba a harmadik helyen.
– Durkó Szilárd, a felnőtt mezőnyben, a tizedik helyen végzett, korosztályában így holtversenyben második az országos ranglistán. Kisebb technikai hibáit kijavítva, egy jó szereplésben bízhatunk a jövő hétvégi országos bajnokságon. A magasugrás előtt, Szilárd 60 méteres gátfutásban is indult, ahol harmadik helyen végzett a korcsoportjának megfelelő versenyen – olvasható a Békési Diák AC közösségi oldalán. – Wágner Ádám, az U18-as mezőnyben, negyedik lett súlylökésben és a ranglista ötödik helyén áll. Négy hét múlva lesz az országos bajnoksága, jó szereplés várható tőle.

A Kopp Békéscsabai AC eredményei. Férfi. Felnőtt. Súlylökés: 3. Csizmazia Áron 13,22 m. Junior. Súlylökés: 4. Deák Lóránt 12,89 m. Serdülő. Súlylökés: 6. Laczkó Tamás 11,42 m.
Női. Felnőtt. 60 m gát: 7. Csepregi Nóra 10,28. Súlylökés: 1. Baukó Petra 12,59 m. Magasugrás: 8. Csepregi Nóra 1,45 m. Leány. Ifjúsági. Súlylökés: 4. Bogdán Gréta 11,28 m. Serdülő. Súlylökés: 2. Tadanaj Gréta 10,68 m.
A Békési DAC eredményei. Felnőtt. Női. Magasugrás: 2. Zsunyi-Horváth Anikó 1,64 m. Ifjúsági. Fiú. Súlylökés: 4. Wágner Ádám Bence 13,04 m. Serdülő. 60 m gát: 3. Durkó Szilárd 9,49.

G. P.