Szarvasi birkózók mozgalmas nyárutója

A strandbirkózó bajnokságon eredményesen szereplő szarvasi négyes

A hazai birkózók idei nyarát augusztus 29-én a strandbirkózó országos sorozatának harmadik állomása búcsúztatta Budakalászon, a Lupa Beach-en. A Szarvasi Birkózó Egyesület négy sportolóval képviseltette magát az eseményen, akik U18-as, illetve felnőtt korosztályokban versenyeztek. A hazahozott érmek bizonyították, hogy nem is eredménytelenül.

Hajduch Nándor és Tóth Patrik első helyezést ért el, Szpin Mihály hatodik lett, míg Tóth Dominik a felnőttek között végzett ötödik helyen. Sükösd Attila tanítványai közül az összetett verseny alapján Hajduch Nándor országos bajnoki címet szerzett, Szpin Mihály nyakába bronzérem került az U18-as korcsoportban. Tóth Dominik negyedik helyen zárta a sorozatot, Tóth Patrik viszont csak ezen az állomáson vett részt, hogy segítse klubtársát.
Egy héttel korábban a fiatalabb birkózóké volt a főszerep, akik Törökszentmiklóson vehettek részt egy regionális edzőtáborban, ami jól szolgálta a felkészülést a diák I. és diák II. korosztály őszi versenyszezonjára. Hat ifjú birkózó Belincsák Henrik, Bogyó Benedek (Szentes), Darvas Krisztián, Neumann Fábián, Neumann Kristóf és Tóth Kevin vett részt a szakmai héten az edzőjük kíséretében.
A gyerekek napi több edzésen vettek részt, ám nemcsak a birkózás terén nyertek újabb hasznos tapasztalatokat, hiszen megtanultak önállóbbak lenni, ráadásul új barátokat is találhattak a többi egyesületből.

error: Content is protected !!