Szarvason versenyez a magyar karate színe-java

A hétvégén fejeződik be a magyar karatésok egyedülálló rendezvénysorozata, a Ruzsinszki György ötlete alapján indult Hayashi Magyar WKF Karate Liga, amely a vírushelyzet korlátozásai közepette hozott megoldást a versenyzésre. A résztvevő egyesületek által indított kezdeményezést azonnal biztosította támogatásáról a Magyar Karate Szakszövetség, az egyik legnagyobb sportági márkát, a Hayashit fogalmazó Székely Budosport Kft, valamint a versenyszőnyegeket is biztosító Tatami-sport Kft.

A három lezajlott forduló tükrében a megvalósult összefogás egyértelműen sikerként könyvelhető el: 33 egyesület több mint 300 versenyzője találkozott havi rendszerességgel, kis csoportokra felosztva a kétnapos rangadókon.
A beérkezett nevezések szerint a magyar karate színe-java képviselteti magát az utolsó fordulón Szarvason. Az indulók között van az olimpiai részvételért versengő Eb ezüstérmes Hárspataki Gábor, a Premier League Grand Winner Szegedi Döme, a korábban U21-ben Eb bronzérmes Molnár Dániel, György Dániel és Kiss András, valamint a 2017-ben kadetben 3. helyezett Kapdebó Botond. A hölgyeknél az Eb bronzérmes Bartha Nikola, valamint a kadetek közt 2014-ben első Boussebaa Aicha erősíti a mezőnyt. Ott lesz a tavalyi budapesti kadet-junior Eb két dobogósa is, az aranyérmes Jakubovics Dalma és a bronzérmes Dvorák Ádám, valamint az egy évvel korábban junior Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra. Formagyakorlatban tatamira lép a párizsi kvalifikációs tornára magyar színekben delegált Nagy Botond és Sterck Laura.

A szarvasi esemény duplán izgalmas: amellett, hogy méltatják a forduló legjobbjait az összesített rangsor is most dől el, így kihirdetése kerül a liga nagydíjának győztese. A legjobbak a névadó szponzor Hayashi Premium karate ruháját vehetik majd át, a második egy lábvédő szettet, a harmadik pedig egy kézvédőt kap.
A verseny az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően zártkapus, az előírt egészségügyi óvintézkedések betartása mellett zajlik.

error: Content is protected !!