
A békéscsabai Ticz Nándor küzdelemben megvédte címét az IKU (International Karate Union) negyedik országos bajnokságán, melynek Nagykanizsa volt a helyszíne. Az eseményen 8 egyesület 81 nevezéssel vett részt formagyakorlat (kata) és küzdelem (kumite) kategóriában.
A mezőnyt a korábbi évekhez hűen román versenyzők tették színesebbé. Temesvárról például három shotokan karate klub is érkezett a nyílt megmérettetésre. A Békéscsabai József Attila Lakótelepi SE (JALTE) Goshinkai Karate Szakosztálya képviseletében tavaly országos bajnoki címet szerző Ticz Nándor egy korosztállyal feljebb, a kadétok között igyekezet érmet szerezni. A felkészülése nem volt optimális, hiszen három nappal a verseny előtt egy nagyon kemény és sikeres övvizsgán vett részt, ami teljesen más jellegű munkát igényelt. Most formagyakorlatban bronzérmes lett, küzdelemben viszont megvédte címét, a döntőben jóval magasabb ellenfelét a sokat gyakorolt kézhát ütésekkel (uraken) legyőzve. Edzője, Shihan Gregor László VIII. DAN elégedett volt teljesítményével. A következő megmérettetés, amely a nem versenycentrikus szakosztály előtt áll, a júniusi budapesti Otaka Kupa nemzetközi erőpróba lesz.