Tímár András sikerével kezdődött az évad

A szezonnyitó viadal ez első négy helyezettje

Szeptember utolsó vasárnapján elrajtolt a 2022-23. évi szezon az eurokégelesek versenysorozatában. Az első rendezvénynek a gyomaendrődi Körös Szálló adott otthont, ahol a 20 tagú elsőosztályú mezőnyből 16 versenyző jelentkezett.

A verseny színvonalát, az évek alatt megszokott, a játékrendszert képviselő stabil játékosok mellett, a kiváló erőt képviselő feljutók, Pardi Roland, Hangya Imre, Szikora Agrimill és Vári László is garantálták, így mindenki izgatottan várta, az eddigi talán legerősebbnek tűnő mezőny első megmérettetését.
A csoportmérkőzések után, a negyeddöntőkre került a sor, melyek végeztével az elődöntőkben Pardi Roland–Bíró Imre, illetve Turi Zoltán–Tímár András mérkőzést rendeztek.

A fiatal Pardi Roland és Bíró Imre kiváló összecsapást vívott, 1:1-es állásnál úgy tűnt, hogy a vásárhelyi játékos előnybe kerül, de a Korona rutinos bajnoka a végjátékban erősebbnek bizonyult, kihasználva az ellenfél megingását, a hiányzó 3. szettet is megnyerte.
Pardi Roland–Bíró Imre 1:3

Turi Zoltán jól kezdett, ám a nemzetközi rutinnal is rendelkező Tímár András fordított (1:2). Ezzel még nem volt vége, mivel a mindig változtatni tudó Cápa-játékos egyenlített. A döntő szett során Tímár koncentrált játékot mutatva, meggyőző fölénnyel szerezte meg a győzelmet és biztosította helyét a „koronás” házi döntőbe.
Turi Zoltán–Tímár András 2:3


A 3. helyért folyó összecsapáson Pardi kétszettes előnybe került. Ekkor úgy tűnt, hamar lezárhatja a mérkőzést, Turi azonban meglepte ellenfelét és szépített, majd a tűzijátéknak is beillő negyedik szettben egyenlített, kiharcolva a döntő szettet. Egészen magas színvonalú, izgalmas játszmában, 100:88 arányban Turi Zoltán „csapott” elsőként a célba, és szerezte meg a bronzérmet, az újoncként derekasan helytálló vásárhelyi játékos előtt.
Pardi Roland–Turi Zoltán 2:3

A döntőben a két sokat bizonyított gyomaendrődi játékos nézett farkasszemet egymással, mely garancia volt az élvezetes összecsapásra. Tímár kezdett jobban, viszont ezután a felek váltva nyerték a szetteket, melyekben a győztes minden esetben magas színvonalú játékot produkált (2:2). A döntő játékot azután Tímár kezdte ismét jobban, és meg sem állt a szett végéig.
A kiválóan játszó Bíró Imrének ezen a napon meg kellett elégednie az ezüstéremmel, Tímár András ugyanis fiatalokat megszégyenítő küzdőképességével ismét bizonyította, hogy a biliárd játék szinte kortalan. Az egyenes kieséses szakaszban mindhárom mérkőzését maratoni csatában 3:2-re nyerte kiváló teljesítménnyel, így szerezve meg a végső győzelmet!
Bíró Imre-Tímár András 2:3

Végeredmény: 1. Tímár András (Korona BK), 2. Bíró Imre (Korona BK), 3. Turi Zoltán (Belvárosi Cápák BK), 4. Pardi Roland (DABE).

T. L. T.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!