Tótka Sándor és a női négyes aranyérmes

Tótka Sándor és a második Eb-aranyát nyerő Bodonyi Dóra által is alkotott magyar női négyes egyaránt győzni tudott. Fotó: MKKSZ

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős szombati 500 méteres győzelme után újabb két megyei vonatkozású aranyérem született a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnap délelőtti döntőiben A magyar csapat tagjai ezen felül további két ezüstérmet, valamint egy bronzot is szereztek. Győzni a gyomaendrődi nevelésű kajakos Tótka Sándornak (200 m) és a Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású 500 méteres kajaknégyesnek sikerült, mindkét egység óriási csatában diadalmaskodott.

A férfi kajakosok sprintszámában a csapathajókban világ- és Európa-bajnok Tótka Sándor képviselte a magyar színeket. Az UTE 26 éves versenyzője három hete, a szegedi világkupán második lett az olimpiai és világbajnoki címvédő brit Liam Heath mögött, és most is a dobogót vette célba. Ezt a rajtjával meg is erősítette, ami neki sikerült a legjobban, majd a táv további részében is az élen lapátolt. A befutó rendkívül szorosra sikerült, négyen-öten szinte egyszerre rúgták be a hajójukat, de aztán néhány másodpercnyi tanácstalanság után kiderült, hogy Tótka nyert Heath előtt. A Maty-éren a brit győzött három századdal, most két század volt a különbség Tótka javára.
– Még ízlelgetnem kell, hogy Európa-bajnok lettem egyesben. Csak saját magamra figyeltem, így a célban nem tudtam, hányadik vagyok. Jól sikerült a rajtom, utána pedig nyomtam, ami a csövön kifért. Elképesztően boldog vagyok, hogy sikerült nyernem – mondta Tótka Sándor, aki kitért a négyes szombati fiaskójára is. Az egység nem jutott be a döntőbe.

– Nem titok, hogy nem jó a hangulat a csapatunkon belül. Mindannyian úgy készültünk, hogy ennek a négyesnek lesz jövője, de sajnos nem így alakult. Én azonban hiszek abban, hogy minden okkal történik. Nehéz volt felállni a négyes után, hiszen nagyon szeretem a társaimat, szerettem volna, ha együtt mehetünk az olimpiára, de az most már száz százalék, hogy ebben a felállásban nem indulunk Tokióban – fogalmazott a K-1 200 méter győztese.
Zárásként újabb magyar aranyéremnek lehetett örülni, a Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású 500-as női kajaknégyes Tótkához hasonlóan óriásit csatázva lett első. Az egység jól rajtolt, de a mellettük haladó fehérorosz hajó még jobban, és 250 méterhez is a rivális érkezett elsőként. Háromszáz méternél aztán ritmust váltottak a fehéroroszok, és egy ideig úgy tűnt, a világbajnoki és olimpiai címvédő magyaroknak ezúttal a második hely jut, de a hajrában nekik is sikerült egy magasabb sebességi fokozatba kapcsolniuk, és végül ha minimális különbséggel is – 14 századdal –, de ők haladtak át elsőként a célvonalon.
Az Eb a délutáni 5000 méteres versenyekkel zárul, ahol a békésszentandrási Bodonyi Dóra ismét érdekelt lesz.

Megyei vonatkozású döntők
Férfiak. K-1 200 m, Európa-bajnok (olimpiai szám): Tótka Sándor (Magyarország) 35,385 mp, 2. Liam Heath (Nagy-Britannia) 35,407, 3. Petter Menning (Svédország) 35,537.
Nők. K-4 500 m, Európa-bajnok (olimpiai szám):  Magyarország (Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra) 1:34,114 perc, 2. Fehéroroszország 1:34,262, 3. Dánia 1:35,500.

error: Content is protected !!