
A Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor összeállítású férfi kajaknégyes bronzérmet szerzett 500 méteren a szegedi kajak-kenu világkupaversenyen. A másik magyar négyes, Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Szendy Maximilián alkotta fiatal hajó nem jutott be a fináléba, a középfutamban hetedikként érkeztek be.
Az egység nem rajtolt igazán jól, de aztán sikerült „regenerálódnia” és féltávnál már az élen haladt. A pozícióját egészen a hajráig tartotta is, ekkor azonban fáradni látszott, a közönség biztatása sem segített, a riválisok pedig jól bírták az utolsó métereket, így a litván és az erősebb spanyol csapat is megelőzte őket. Ezzel együtt a négy kajakos a parton boldogan fogadta edzőjük, Hüvös Viktor gratulációját.
– Nagyon kemény verseny volt, az oldalszél négyesben sok gondot tud okozni. De ilyenkor ezt a feladatot kell megoldani és mi abszolút vettük az akadályt. Nagyon örülünk a bronzéremnek – értékelt Nádas Bence.
– Úgy érzem, sikerült kihoznunk magunkból azt a teljesítményt, amely a felkészültségünk jelenlegi szintjének megfelelő. Az előfutam előtt még nagyon izgultam, de aztán a döntő előtt már mondtam a srácoknak, hogy nyugodt vagyok, mert tudom, hogy jók leszünk – fogalmazott a K-1 200 méteren olimpiai negyedik Csizmadia Kolos, aki szerint a pálya mindegyik részén van még javítanivalójuk.
– Nem nagyon nézelődtem, ilyenkor nem szabad, mert kiesünk a ritmusból – árulta el a szarvasi nevelésű vezérevezős, Kuli István. – Nem pihenünk, megyünk tovább, hétfőn edzés, készülünk tovább. Persze majd kielemezzük ezt a versenyt, de a fő cél az augusztusi, kvótaszerző világbajnokság.
A szegedi vk-verseny vasárnapig tart.

Eredmény. K-4 500 m: 1. Litvánia 1:22,48 perc, 2. Spanyolország I. 1:22,64, 3. Magyarország I. (Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor) 1:22,82.