Új helyszínt teszteltek a csabai kick-bokszolók

A bristoli viadalon eredményesen szereplő JALTE csapata

A patinás angol város, Bristol adott otthont az egyik nagyon fontos „A” kategóriás nemzetközi kick-boksz versenynek, a „Bristol Opennek”. Az évente sorra kerülő eseményen 18 ország 105 csapatának 765 versenyzője indult, 1762 nevezéssel. A csapatok között ott volt a Békéscsabai JALTE-Debreczeni team gárdáját is. 

Debreczeni Dezső mester vezetőedző a három felnőtt válogatott, Petró Lili, Malatyinszki Bendegúz és Viczián Dániel mellett az utánpótláskorú Debreczeni Fridát, húgát, Lillát és Petró Laurát nevezte. Ahogyan beszámolt róla, a mezőny legnagyobb részét a helyit versenyzők tették ki, amin ne csodálkozzunk, hiszen a kick-boksz rendkívül népszerű sportágnak számít a szigetországban. A részvételt a hónap végén sorra kerülő felnőtt világbajnokságra való hangolódás indokolta, illetve hiánypótló szerepe is lehet a jövőben, az elmaradó „Irish Open” helyett. A versenyt a rendezők egy nem túl tágas csarnokban rendezték meg. Túlnyomó részt angolok bíráskodtak, ez a színvonal nem mindig volt méltó a versenyhez. Ennek esett áldozatául Viczián Dániel is, akinek a mérkőzése furcsa és méltatlan módon ért véget, hiszen hibás szabályértelmezés mellett olyan pontot is beírtak ellenfelének, amit ő vitt be. Malatyinszki Bendegúz majd egy éves kihagyás után tért vissza a küzdőtérre és biztatóan küzdött, két súlycsoportban is bronzérmet szerzett. Petró Lili 55 kg-ban kiesett, 50 kilogrammban ezüstérmet szerzett, egy olasz világklasszis állította meg. Viszont az már látszik, hogy a magasabb súlycsoportban, ahol a világbajnokságon fog indulni, nagyon kemény küzdelmek várnak rá. Az utánpótlás korúak közül a Debreczeni lányok átmentették azt a kiváló formájukat, ami az utánpótlás Európa-bajnokság megnyeréséhez vezette őket. Frida elhozta mind a light-contact, mind a point-fighting szabályrendszer aranyérmét – legyőzve egy másik súlycsoport világbajnokát. Ebben nem maradt le tőle Lilla sem, aki a point-fightingot nyerte meg a serdülők között.

Békéscsabai érmesek. Light-contact szabályrendszer. Kadet 2 (ifjúsági), 50 kg: 1. Debreczeni Frida. Point-fighting. Felnőtt, 79 kg: 3. Malatyinszki Bendegúz. 84 kg: 3. Malatyinszki Bendegúz. 50 kg: 2. Petró Lili. Kadet 2, 50 kg: 1. Debreczeni Frida. Kadet 1 (serdülő), 47 kg: 1. Debreczeni Lilla.

G. L.