Újból regattát rendeznek Szarvason

A legutolsó regatta közel ezer egyetemi dolgozót és diákot vonzott Szarvasra. Fotó: newjsag.hu

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg az előttünk álló hét végén az országos egyetemi regatta fesztivált Szarvason, a Vízi Színház környékén. Két évnyi kihagyás után kerül sor a hagyományos rendezvényre, a korábban SZIE név alatt futó esemény azonban új nevet kap a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmé átalakulása miatt.

A MATE Regatta célja alapcélja változatlan: lehetőséget ad az egyetem vezetésének, oktatóinak és a hallgatóknak, hogy összekovácsolódhassanak és közösen szórakozhassanak, sportolhassanak, ezzel pedig egy egységes egyetemmé válhassanak.
A sárkányhajós versenynek van egy időkorlátja, ezért a lebonyolítás rendszere miatt maximum húsz csapatot várnak Szarvasra. Az egyetemi teameken, a külföldi PhD-s hallgatókon és a tanári teamen kívül indulnak azok az egyetemhez kötődő középiskolák, amikkel szakmai kapcsolatot ápolnak.


error: Content is protected !!