Újraindul a biliárdélet

A biliárdos társadalom is nagyon várta már a karatén feloldását. Fotó: Kocsor Sándorné

Május 20-án ülésezett a Magyar Bábus Biliárd Egyesület elnöksége. A grémium állást foglalt a csapatbajnokságok újraindítása mellett, a pandémia által elmaradt fordulók miatt a versenynaptárat is átírta, melyet a hét közepén hoz nyilvánosságra honlapján.

Az elnökség határozata értelmében a csébé prioritást élvez, a többi versenyt ezek fordulóihoz kell igazítani. A bajnokságok a június 6-i hétvégén indulnak újra, a további tervezett időpontok pedig a következők: június 27.; augusztus 1.; szeptember 5. és 19.; október 3. és 24.; november 7. és 21. A döntőket december 5-én bonyolítják le.
Az egyéni rájátszások (Mesterek Tornája, OB II. legjobb 16, Euk I. Masters, Euk II. Masters) januárban kerülnek sorra, míg az Eurokegel csapatbajnokság megrendezéséről később hoz döntést a vezetőség, az eredeti időpontban viszont nem tartja meg azt. Határozat született arról is, hogy a kényszerszünet alatt elmaradt szeparált versenyeket nem pótolják. Ennek következménye, hogy a versenyeken való elvárt minimális részvétel is csökken. Ahhoz, hogy valaki eljuthasson a legjobb 16 biliárdos számára kiírt hagyományos záróversenyre, legalább négy erőpróbán kell elindulnia. Ebből minimum kettőnek szeparáltnak, egynek pedig vegyesnek kell lennie, továbbá beleszámítják a ranglistába a többi versenyeredmény legmagasabb pontszámát is. A záróverseny nem vehető figyelembe kötelező szeparált viadalként, az ott szerzett pontszám azonban hozzáadódik az addig kialakult ranglista eredményhez, így alakul ki a végleges sorrend.
Az Eurokegel szakág pontozásánál az eddigi 4 helyett 3 legjobb eredményből adódik össze a végleges ranglistapont, a csapatbajnokság pontjai (amennyiben megrendezésre kerül) pluszban adódnak hozzá, illetve az év végi Masters Torna pontjai is bónuszt jelent a végső sorrendhez.
Az új versenynaptárban az üres időpontokra – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – szabadon szervezhetők vegyes versenyek, ugyanakkor az elnökség nyomatékosan kéri, hogy aki betegnek érzi magát, vagy lázas, lehetőleg maradjon távol a versenyzéstől, ne veszélyeztesse a sporttársai egészségét.