Zsilinszki Orsi argentin vizeken

Zsilinszki Orsolya némi izgalommal várja a nagy eseményt, itt még éppen a repülőtéren

Bár a honi úszóéletben lezárultak a nyári nagy versenyek, egy még éppen ma, hétfőn kezdődik. Nevezetesen a 6. Hallássérült Úszó Világbajnokság, amelyet Argentínában rendeznek egy héten át, augusztus 14–19 között.

E tekintetben érintett a Békéscsabai Előre Úszó Klub is Zsilinszki Orsolya révén. Igencsak rangos mezőnyben áll rajtkőre több versenyszámban is Petróczki Zsombor tanítványa, ugyanis az eddigi legnépesebb vb a résztvevő országok tekintetében. Összesen 31 nemzet képviseleti magát.
– Orsi huszonhatórás utazás után érkezett meg Argentínába és máris rajtkőre áll ma – tájékoztatott bennünket edzője, aki itthonról követi tanítványa teljesítményt. – Kemény és hosszú felkészülését ezévben sérülés is hátráltatta, azonban most már szinte teljes egészségben várhatja a rajtot. Ma a 100 méteres pillangóúszással kezd, itt is jó eredményt várok tőle, de szerintem legelőkelőbb helyezés 200 mellúszásban várható, amit majd a verseny vége felé rendeznek meg.
A szakember azt is hozzáfűzte: reményei szerint minél több egyéni csúcsot, vagy azt megközelítő időt úszik tanítványa minden vállalt versenyszámában.

Jávor Péter