Zsilinszki Orsi hat érme Olaszországból

Az olaszországi mini magyar küldöttség a frosinonei uszodában, a kép jobb szélén Zsilinszki Orsi

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Olaszországban, a közel Békéscsaba méretű Frosinone városában az olasz siket úszóbajnokságot, amelyen a Békéscsabai Előre Úszó Klub üdvöskéje, Zsilinszki Orsolya is lehetőséget kapott az újabb bizonyításra.

Magyarországról ketten indultak, a csabai hölgy mellett Tamás Bálint, a Római SE versenyzője. Velük tartott Freund Balázs, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének úszás szakági vezetője mint csapatvezető, illetve Gyepes Lajos, Tamás Bálint edzője.
A mini küldöttség pénteken délután indult Budapestről repülővel Rómába, ahonnan másfél órás vonatozással érkeztek meg a városba.
– Szombaton délután kezdődött a verseny, ami külön érdekesség volt számomra, hogy a bemelegítés a fiúknak és a lányoknak külön zajlott – így szól a rögtönzött beszámoló a fiatal versenyzőtől. – Az első napon rendezték meg a 200 méteres mellúszást, vasárnap pedig két részre bontották a versenyt. Az elsőben, délelőtt a 200 méteres pillangóúszással kezdtem, ahol egyéni csúcsot úsztam. Kis pihenő után jött az 50 méteres mellúszás, majd ebéd után folytatódott az esemény. Ekkor a 100 méteres pillangó volt az első számom, szintén egyéni csúcsot úsztam. Azt követte a 200-as hátúszás. Végül 100 mellel fejeztem be a napot.
Majd hozzátette: – Jó felmérő lehetőség volt a verseny, nem utolsó sorban nagyon jó volt találkozni a barátokkal, ismerősökkel. Jókat beszélgettünk, és új embereket is megismertem.
Ami pedig az éremhalmozást illeti: három aranyérmet (100 m pillangó, 200 m pillangó és 200 m hát) zsebelt be Zsilinszki Orsi, amit további két ezüst követett (50 és 200 m mellúszás), valamint egy bronzzal is gazdagodott (100 m mell).

Jávor Péter