Gála az év legjobb labdarúgói és edzői tiszteletére
A játékosok között Farkas János, Multyán Csaba, Nyúl Gábor és Tanner Gergő, az edzőknél Fodor Sándor, Szikora Pál, Kocsis Zsolt és ifjabb Szabó Zoltán kapta a legtöbb szavazatot, így saját kategóriájukban a felsorolt sportemberek lettek az év labdarúgói, illetve trénerei 2019-ben! Az esztendő játékvezetőjének Telek András, öregfiú labdarúgójának az egykori válogatott, Mracskó Mihály bizonyult. A szigorúan szakmai voksolás mellett egy bizottság megválasztotta az év női-, veterán- és fogyatékkal élő labdarúgóját is. Ezek az elismerések Fülöp Diánát, Kovács Jánost, továbbá Dimák Zsoltot illették meg a tavalyi teljesítményük alapján.
Keszthelyi Vivien – Az elektromos kisautótól a Forma-3-ig
Egy lány, aki sosem futamodott meg a kihívásoktól, pedig 12 évesen igen nehéz célt tűzött ki maga elé. Egy autóversenyző, aki a világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnokaként nyitott új fejezetet karrierjében a Formula kategóriában. Egy mindenre elszánt pilóta, aki Debrecenben született, Szarvason nevelkedett, és a világ több pontján is otthon érzi magát. Ő Keszthelyi Vivien, a magyar autósport történetének legfiatalabb és egyben első női pilótája a nemzetközi Forma-3-ban.