
Vatikánban még várni kell az új pápa megválasztására, Békéscsabán viszont felszállt a fehér füst az új vezetőedző személyét illetően. A klub közösségi oldalán jelentette be ki veszi át, a házon belül öt év után más munkakörbe kerülő Tóth Gábor pozícióját.
Nos, a kiválasztott Nagy Péter, a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya lett, akivel két évre szóló megállapodást kötött a klub vezetése. A 40 éves szakember neve biztosan ismerősen cseng a hazai röplabdakedvelők számára, hiszen 2023 eleje óta ő irányítja a férfiválogatottat, első nekifutásra rögtön ezüstérmet nyert az Ezüst Európa-ligában.
Játékosként rendkívül sikeres pályafutást tudhat magáénak, hiszen anno a Friedrichshafennel Bajnokok Ligáját, valamint három-három Bundesliga- és Német Kupa-aranyat nyert, de duplázott Romániában is, míg Ausztriában a kupában ért a csúcsra.
Az edzősködést 2019-ben a MAFC-nál kezdte, ahol egészen 2022 végéig dolgozott, majd átvette a nemzeti együttes trenírozását, időközben pedig a legmagasabb edzői képesítést is megszerezte.