Elhunyt az Előre-legenda, Dobó János

Újabb veszteség érte az Előre-családot. Hetvennyolc éves korában elhunyt legendánk, Dobó János – tudatta honlapján a szomorú hírt a Békéscsaba 1912 Előre.

Dobó János 1944-ben született, aki a legendás 1973-74-es csapat tagja is volt. A Békéscsabai TASK csapatában tűnt fel, a Békéscsabai Építők-Előre következett, majd 1967-ben az NB I-ben is debütálhatott a Szegedi EAC együttesében. A Tisza-parti együttesben két évet töltött, majd az Előre kötelékéhez csatlakozott. 1974-től két éven keresztül újra az élvonalban csillogtathatta tudását. Az NB I-ben összesen 113 mérkőzést játszott és négy gólt lőtt. Pályafutása vége felé visszatért a TASK-ba, ahol NB III-as bajnoki címet ünnepelhetett, végül Medgyesbodzáson és Gerlán vezetett le. Egyik legemlékezetesebb momentuma a Salgótarján elleni 6-3-as sikerrel végződő bajnokin egy érintés nélküli szöglet-gól volt. Dobó János a Békéscsabai Előrében nyolc évig foglalkozott a második-ötödikes gyerekekkel. A csabai 611-ben (ma Trefort szakképző), majd a Gépészeti Szakközépiskolában – ahol szakoktatóként tevékenykedett –, csapataival számtalan sikert élt meg az országos diákolimpiákon.