Elhunyt Szivák László

Gyászol a pusztaföldvári sporttársadalom. Életének 52. évében, rövid betegség után, hétfő hajnalban elhunyt Szivák László, a Pusztaföldvári SZSE elnöke. Halálával egy ízig-vérig sportemberrel lett szegényebb a település és a megye.

Szivák László gyermekként helyben sajátította el a labdarúgás alapjait, pályafutása jelentős részét is a földvári csapatban töltötte, emellett játszott Kaszaperen, Mezőkovácsházán, Lőkösházán és Orosházán. Aktív pályafutását 2010-ben zárta le, ám azt követően sem szakadt el a focitól. Edzőként és sportvezetőként ugyanaz a lendület jellemezte, mint játékosként a pályán, emellett az öregfiúk csapatban is számíthattak rá.
Sikeresen szervezte meg és működtette a helyi női focicsapatot, 2019-ben jelentős érdemei voltak a földvári foci újraindításában. Elnökként vállat szerepet az akkor frissen életre hívott egyesületben, ezt a feladatot azóta is ellátta. Rendkívül közvetlen és szívélyes ember volt, aki a focinál csupán a családját imádta jobban.
A sportvezető év végén került kórházba. Koronavírus okozta betegsége miatt pár napja lélegeztetőgépen volt, a szervezete azonban sajnos ezt a „mérkőzést” nem tudta megnyerni. Temetéséről később gondoskodik a családja.
Nyugodjék Békében!

error: Content is protected !!