Ferencvárosi irányító igazolt Gyulára

A szarvasi Kriska Norbert itt a szeghalmi Nagy Mihállyal csatázik még a nyári Magyar Kupa mérkőzésen. Fotó: Babák Zoltán

Tíz nappal a labdarúgó átigazolási időszak zárása előtt szaporodnak a friss hírek a megyei játékos piacon. Az aktuális összefoglalóban két I. osztályú élcsapat, valamint két alacsonyabb szintű együttes került fókuszba.

Azok után, hogy Clean-Way Gyulai Termál FC egyik vezéralakja, Czirok József (24) Körösladányba szerződött, akár Zsibrita Gergő (21) is NB III-ban léphet pályára tavasszal. A kék-fehérek második számú kapusa a Szegedi VSE soraiban folytathatja, melynek a harmadosztály mellett megyei bajnokságban is szerepel csapata, így azután nagy valószínűséggel nem marad játék nélkül. A távozók mellett új arcok is látogatják az edzéseket. A saját nevelésű belső védő, Jimoh Dániel Adenike (20) távoktatásban végzi a felsőfokú tanulmányait, így kézenfekvő volt a visszatérése a tavaszi idényre. Az irányító poszton otthonos Timák Csabát (24) a munkája szólította Gyulára a fővárosból, ahol a Ferencvárosi FC-ben szerepelt a BLASZ III. osztályban
Komoly veszteséget szenvedett a Szarvasi FC megye I. osztályú csapata, amely egyik alapemberét veszítette el a 22 esztendős támadó középpályás, Kriska Norbert személyében. A gólerős játékos – aki a kvalifikációs idény során 11 mérkőzésen 10-szer volt eredményes – a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban bajnoki címre törő Tiszaföldvári VSE együttesében folytatja karrierjét, követve egykori edzőjét, Rétes Pált.


Úgy tűnik, hogy ez a liga idén télen vonzó célpont a nyugati végeken szereplő labdarúgók számára, hiszen a Mezőtúrra távozó gyomaendrődi védő, Farkasinszki László (38), valamint a szarvasi Viczián Ferenc kunszentmártoni szerepvállalása után Kardosról a kapus, Csikai Dénes (20), valamint a hátvéd, Erős Dávid (23) is az ottani I. osztály sereghajtójánál bizonyíthatja rátermettségét Kunszentmártonban. A megye II/B osztályban érdekelt piros-fehérektől szintén távozik a rutinos Gilik Attila (39), akit tavasszal Kamuton láthatnak viszont.
A jelek szerint tavasszal sem szeretne leszorulni a megye III. osztályú bajnokság dobogójáról a Körösladány MSK második számú alakulata. A kék-fehérekhez került Kunágotáról a tapasztalt játékmester, Hajdú Norbert (31), és a középpályán jelent minőségi előrelépést a Hódmezővásárhelyi FC II. megye-egyes gárdájától hazatérő Almási Miklós (19) is.

error: Content is protected !!