FIFA 2020: Szarvas Károly lett a PS4 bajnoka

Egy sima és egy szoros mérkőzést hozott a PS4 platform szerda esti döntője, az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság által szervezett FIFA 2020 online bajnokságban, amely Szarvas Károly sikerével zárult. A 15 esztendős békéscsabai fiatalember nem érdemtelenül bizonyult a legjobbnak, hiszen minden korábbi találkozóját is megnyerte.

– Nehéz mérkőzésre számítottam és ez beigazolódott, hiszen egy jó ellenféllel kerültem szembe, akinek külön gratulálok a teljesítményéhez! A második mérkőzésre alaposan felszívta magát Gergő, és nagyon jól is játszott, végül a jobb helyzetkihasználás döntött. Köszönöm szépen, hogy részt vehettem ebben a versenyben, külön köszönet a szervezőknek. Remélem, hogy a továbbiakban is lesz még ilyen alkalom – nyilatkozta az ifjú bajnok, Szarvas Károly.
A döntő másik résztvevője, a játékvezetőként tevékenykedő Sándor Gergő sem volt elégedetlen a sorozat zárómérkőzését követően.
– Ezúton gratulálok Károlynak, remek „gamert” ismertem meg a személyében! Úgy érzem, hogy az első mérkőzés második félidejében úszott el az egész párharc a részemről, illetve néhány ítélettel a játékvezetők is „billentették a pályát”. Talán minden résztvevő nevében megköszönhetem a szervezőknek ezt a tornát, igazán újszerű élmény volt, remélhetőleg lesz folytatása is! – fogalmazott a finálé vesztese.
A döntő előtt az xboxosok utolsó negyeddöntőjét is lebonyolították, melyet a füzesgyarmati Vígh László nyert Varga Erikkel (Csabai AK) szemben, így ő mérkőzhet a fináléba jutásért a gyomaendrődi Hanea Márkóval. A másik ágról a szeghalmi Turi Milán Mátyás jutott be a döntőbe, aki egy minimális sikerrel és egy döntetlennel jutott túl a Balogh Milán (Körösladány) elleni elődöntőn.

Eredmények. PS4, döntő:
Szarvas Károly (Békéscsaba LA)–Sándor Gergő (REF-Team) 14–8 (9–4, 5–4)
XBox, negyeddöntő:
Vígh László (Füzesgyarmati SK)–Varga Erik (Csabai AK) 6–3 (3–3, 3–0)
Elődöntő:
Balogh Milán (Körösladány MSK)–Turi Milán Mátyás (Szeghalmi FC) 7–8 (4–5, 3–3)