
A BRSE csapatépítésénél fontos szempont, hogy tehetségeik rutinos, nemzetközi tapasztalattal rendelkező röplabdázóktól is tanulhassanak. Ezt a vonalat kívánják építeni új igazolásukkal, a francia válogatott Chloé Mayerrel, aki a következő szezonban extraligás alakulatot fogja erősíteni.
A 188 centiméter magas center a napokban ünnepelte 27. születésnapját, korábban a Cannes és a Le Cannet együtteseivel kétszer nyert francia bajnokságot, a Francia Kupát, valamint a Szuperkupát pedig egy-egy alkalommal emelhette a magasba. Játszott a Bajnokok Ligájában és a CEV-kupában is, egy évvel ezelőtt pedig légiósnak állt és Romániába szerződött. Ott sem maradt el a trófea, a Targovistével ugyanis megnyerte a Román Kupát.