Gála az év legjobb labdarúgói és edzői tiszteletére

A játékosok között Farkas János, Multyán Csaba, Nyúl Gábor és Tanner Gergő, az edzőknél Fodor Sándor, Szikora Pál, Kocsis Zsolt és ifjabb Szabó Zoltán kapta a legtöbb szavazatot, így saját kategóriájukban a felsorolt sportemberek lettek az év labdarúgói, illetve trénerei 2019-ben! Az esztendő játékvezetőjének Telek András, öregfiú labdarúgójának az egykori válogatott, Mracskó Mihály bizonyult. A szigorúan szakmai voksolás mellett egy bizottság megválasztotta az év női-, veterán- és fogyatékkal élő labdarúgóját is. Ezek az elismerések Fülöp Diánát, Kovács Jánost, továbbá Dimák Zsoltot illették meg a tavalyi teljesítményük alapján.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatósága nyolc évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal hívta életre Békéscsabán azt az országos szinten is egyedülálló díjátadó gálát, amelynek keretében nagy nyilvánosság előtt ismerik el a megye amatőr labdarúgásáért sokat tévő labdarúgókat, edzőket, sportvezetőket, játékvezetőket, valamint a sportág mecénásait. A kezdeményezés megyei szinten is megkülönböztetett figyelmet érdemlő eseménnyé nőtte ki magát: korábban még soha annyian nem sereglettek még össze a rendezvényre, mint pénteken este, amikor a 2019-es esztendő legjobbjait köszöntötték a Csabagyöngye Kulturális Központban.
A rendezvényen közéleti személyiségek egész sora vett részt. Eleget tett a házigazdák invitálásának az MLSZ képviseletében Gellei Imre egykori szövetségi kapitány, Sipos Jenő szóvivő, Majoros Attila Grassroots igazgatósági programvezető, Belvon Attila korosztályos válogatott edző, valamint Bazsánt József, a korosztályos válogatottak csapatmenedzsere.
Dankó Béla országgyűlési képviselő, MLSZ elnökségi tag betegsége miatt ezúttal Szpisják Zsolt területi igazgató köszöntötte a közel 120 meghívott vendéget. A honi labdarúgó szövetség nevében Sipos Jenő, majd Gellei Imre is megtette ezt, majd kezdetét vette a Díjátadó Gála hivatalos része.

Szpisják Zsolt köszöntőjét követően kezdetét vette az ünnepi műsor

Az esemény előéletéhez tartozik, hogy a tavaly megalakult Edző Bizottság valamennyi kategóriában összeállította a jelöltek hatos listáját, ezek alapján voksolhattak az érintett klubok vezetői. Ettől eltért a megye I. osztály, ahol 8 játékosra és valamennyi edzőre leadhatták szavazataikat. Az öregfiúk esetében a klubok tettek jelölést házon belülről, a játékvezetőknél pedig a megye I. osztályú keret 18 tagja közül választhatták ki a legjobbakat. A voksolás eredményeként a kategóriák első három helyezettje kapott meghívást a gálára. Hogy közülük kik nyerték a díjakat, csak a helyszínen derült ki, amikor az est régi-új házigazdája, az M4Sport népszerű riportere, Lukács Viktor kiszólította az érintetteket. Egy szakmai bizottság döntése alapján került díjazásra a legjobb megyei női-, veterán- és fogyatékkal élő labdarúgó.
Sportvezetőkre és a sportot támogató személyekre is érkeztek javaslatok. Szintén díjazták a Bozsik-program legaktívabb felkészítő edzőit, valamint az év labdarúgó települését. Ez utóbbit Újkígyós, Körösladány, Végegyháza, Gyula, Méhkerék, Füzesgyarmat és Dévaványa után 2019-ben Gyomaendrőd érdemelte ki. A kiválasztásnál az adott településen működő egyesület taglétszáma, azon belül Bozsik-programos létszáma, utánpótlás-nevelése, infrastrukturális helyzete, tao-programban történő aktivitása, valamennyi csapatának eredményessége számított, az elmúlt esztendőre kivetítve.
Ennyi előzmény után lássuk, kik voltak az idei, sorrendben hetedik Díjátadó Gála főszereplői.


Íme a 2019-es díjazottak névsora
Az év legjobb megye I. osztályú labdarúgója: Farkas János (Kondorosi TE, Szarvasi FC) 17 helyezési pont, Wéber László (Szeghalmi FC) 11, Balog Zsolt (Békéscsaba 1912 Előre II.) 10.
Az év legjobb megye I. osztályú edzője: Fodor Sándor (Körösladány MSK) 20, ifj. Somogyi János (Kondorosi TE) 14, Brlázs István Gábor (Békéscsaba 1912 Előre II.) 12.
Az év legjobb megye II/A. osztályú labdarúgója: Multyán Csaba (Kunágotai TE) 36, Lugasi Martin (Mezőhegyesi SE) 16, Bozsó Márk (Csanádapácai EFC) 14.
Az év legjobb megye II/A. osztályú edzője: Szikora Pál (Csanádapácai EFC) 29, Ács Levente (Mezőhegyesi SE) 23, Bíró Tibor (Mezőkovácsházi TE) 14.
Az év legjobb megye II/B. osztályú labdarúgója: Nyúl Gábor (Mezőmegyer SE) 34, Hunya Kristóf (Gyomaendrődi FC) 24, Kormányos Kristóf (Magyarbánhegyesi FC) 13.
Az év legjobb megye II/B. osztályú edzője: Kocsis Zsolt (Gyomaendrődi FC) 21, Zsiga Róbert (Csorvási SK) 20, Zsiros György (Újkígyós FC) 14.
Az év legjobb megye III. osztályú labdarúgója: Tanner Gergő (Végegyházi SE) 33, Farkas Zsolt (Szabadkígyósi SZSC) 31, Patka György (Méhkeréki SE) 22.
Az év legjobb megye III. osztályú edzője: ifj. Szabó Zoltán (Szabadkígyósi SZSC) 36, Kintner János (Végegyházi SE) 22, Cserháti István (Méhkeréki SE) 21.
Az év legjobb játékvezetője: Telek András 44, Bakos József 40, Barta Tibor 28.
Az év legjobb női labdarúgói: Fülöp Diána (Gyulai Amazonok).
Az év legjobb öregfiúk labdarúgója: Mracskó Mihály (Békéscsabai Jamina SE).
Az év veterán labdarúgója: Kovács János (Békéscsaba).
Fogyatékkal élő labdarúgója: Dimák Zsolt (Magyarbánhegyes).
„Békés Megye Amatőr Labdarúgásáért” díjban részesült: Szarvasi FC (Bencze Sándor elnök, Bukovinszky Béla alelnök).
„Bozsik felkészítő edzőként végzett kimagasló munkájáért” elismerésben részesült: Kovács Tibor (Békéscsaba 1912 Előre SE), Toldi Balázs (Gyomaendrődi GYLE), Vincze Gyula (Köröstarcsai KSK).
„Az év Grassroots-díjasai”: Bakulya Mihály, Bognár István (Békéscsaba), Kovács Pál (Magyarbánhegyes), Nemczov Róbert (Magyarbánhegyes), Páli Józsefné Edit (Kunágota), Puskás György (Békéscsaba).
Az MLSZ „Grassroots-különdíját” vehette át: Nagyné Bódi Katalin, Erdős Ferenc, Jakab Péter, Kajlik Péter, Szabó András, Szentléleki Béla, Tóth Márton.
Az év labdarúgó települése: Gyomaendrőd (Toldi Balázs polgármester, Pántya Sándor, Vinkovics Attila klubelnökök).

B. M.

Címlapon: A népes vendégsereg