Glemboczki Zóra a Vasasban folytatja

Glemboczki Zóra nagyon várja, hogy a Bajnokok Ligájában is pályára léphessen

Az elmúlt három idényben egyaránt bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda női röplabdacsapata a magyar válogatott Glemboczki Zórával erősítette meg keretét. A fővárosi klub honlapjának pénteki bejelentése szerint a 23 éves játékos azért szerződött a fővárosba, hogy „az Extraliga legjobb négyes ütője legyen”.

– Szerettem volna Magyarországon egy olyan klubba szerződni, ahol a lehető legtöbb játéklehetőséget kaphatom. Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen én leszek az új érkező egy összeszokott csapatban, ahol a posztomon is nagyon jó játékosok vannak, de azért jövök, hogy megharcoljak a helyemért – jelentette ki Glemboczki, aki a nagy rivális Békéscsabától szerződött a Vasashoz.
– Soha nem fogom elfelejteni, honnan jöttem, mindig hálával fogok emlékezni a nevelőegyesületemre, ugyanakkor úgy éreztem, váltanom kell. Örülök, hogy Magyarország jelenlegi legjobb klubjában folytathatom a pályafutásomat, nagyon várom, hogy a Bajnokok Ligájában is pályára léphessek – fogalmazott a 15-szörös válogatott ütőjátékos, aki a tavalyi Európa-bajnokságon és idén az Európa-ligában is ott volt Alessandro Chiappini nemzeti csapatában.
Glemboczki előtt a Vasas három, a saját utánpótlásából felhozott, a felnőtt keretnél is számításba vett korosztályos válogatott játékos – Botyánszki Fanni, Fekete Fanni és Kiss Lilla – mellett egy brazil feladó szerződtetését is bejelentette.