Gránicz Patrik riválisként térhet vissza

Gránicz Patrik a Kozármisleny NB II-es tagsága meghosszabbításáért küzdhet tavasszal. Fotó: kozarmislenyfc.hu

A legutóbb a Békéscsaba 1912 Előre együttesét erősítő Gránicz Patrik hat és fél év után visszatért a Kozármisleny NB II-es labdarúgócsapatához, így tavasszal riválisként léphet pályára a Kórház utcában – számolt be róla a klub honlapja.

A 27 éves játékos a 2015–2016-os idényben az NB III Közép-csoportjában kimagasló teljesítményt nyújtó kozármislenyi bajnokcsapat oszlopos tagja volt. A feljutást követően a Békéscsaba szerződtette, ahol két részletben öt és fél évet töltött el – egy fél éves győri kitérő miatt nem lett ez hat bajnoki idény.
A széleken és támadóként is bevethető labdarúgó azonban nyáron távozott Békéscsabától, azóta pedig nem volt csapata.
– Boldogan fogadtam a klub megkeresését, bízom benne, hogy az itt töltött időszak meghatározó lesz a pályafutásomban – mondta Gránicz Patrik a klubhonlapon. – Nagyon várom a közös munkát, hogy újra a Kozármisleny színeiben lépjek a pályára. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a csapatot segítsem; nem kérdés, hogy a Kozármislenynek az NB II-ben a helye
A Kozármisleny 20 mérkőzés után 19 ponttal a 18., osztályozós helyen áll az NB II-ben, éppen az Előre előtt.