Hétmilliárd forintból újulhat meg a Kórház utcai Stadion

A Kórház utca felől éktelenkedő „harcálláspont” is megszűnhet az újjáépítéssel

A Swietelsky Magyarország Kft. újíthatja fel a békéscsabai Előre futballpálya lelátóját mintegy hétmilliárd forintból – erről határozott csütörtöki ülésén a város közgyűlése. A jelen lévő 15 képviselő egyhangúlag fogadta el az előterjesztést.

A feltételes közbeszerzési eljárásra – amely az Európai Unió hivatalos lapjában is megjelent – ketten jelentkeztek, de hiánypótlást már csak a nyertes vállalkozás adott be. A nettó vállalkozói díj tartalékkerettel növelt összege 7,5 milliárd forint, a tartalékkeret csaknem 554 millió. A szerződés akkor válik hatályossá, ha a támogatói okiratot kiállítják.
Az ülésen Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester elmondta, a lelátó nagyon rossz állapotban van, „rozsdásodik, potyognak a vasbeton elemek”, szurkolók már nem is ülnek ott.
Kifejtette, a beruházás részeként „egy fedett stadion építése a cél”; továbbá felújítják a centerpálya mögötti műfüves játékteret, és jelentős számú parkolóhelyet is kialakítanak.
Az Előre-pályának otthont adó Kórház utcai stadion egyik lelátóját 2014-2017 között a kormány stadionrekonstrukciós programja keretében közel 1,2 milliárd forintból felújították.
Akkor több mint 2280 ülőhellyel ellátott új lelátót, öltözőket, VIP-helyiségeket, sajtóhelyiségeket, pénztárat, büfét, vizesblokkokat és egészségügyi helyiségeket építettek; és megtörtént a pályavilágítás, továbbá a fűtési rendszer rekonstrukciója is.

(MTI)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!