Honvédelmi sportközpontot adtak át Szarvason

Magyarország ötödik honvédelmi sportközpontja Szarvason az átadás napján. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A honvédelmi sportközpontok feladata a képességfejlesztés, a közösségépítés és a testedzés lehetőségének megadása, utóbbi a jellemformálás eszköze is – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az ország ötödik ilyen létesítményének átadásán kedden Szarvason. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője azt emelte ki, hogy a központok révén nő az ország ellenálló-képessége, erősödik a haza védelme.

Varga Judit köszöntőjében úgy fogalmazott: „haza csak addig van, amíg van, ki megvédje”. Jól képzett hivatásos és tartalékos katonákra van szükség; szellemi, fizikai és erkölcsi értelemben is képzett fiatalokra – hangsúlyozta.
Az igazságügyi miniszter kifejtette, veszélyes, kihívásokkal teli korban élünk, amikor a szokásosnál több figyelem jut a katonákra, mert ők teremtik meg az ország békéjét, az emberek biztonságérzetét.
A miniszter szerint minden, hazafias nevelést szerzett fiatal egy „bástya”. A haza megvédéséhez erő kell, ahhoz egészségre, ahhoz pedig testedzésre van szükség, amihez biztosítani kell az infrastruktúrát. Ez a gondolat hívta életre a honvédelmi sportközpontok létesítését – jelentette ki.
Varga Judit szólt arról is, hogy Magyarország egy erős szövetségi rendszer, a NATO részeként működik, de a teljes nemzeti önállóságra épít: „egy önkéntes alapon szervezett, jól felszerelt és kiképzett, nagylétszámú, tekintélyt parancsoló magyar nemzeti haderőre”. Ebben szerepe van a honvédelmi sportközpontoknak is – mondta.


Simicskó István azt emelte ki, hogy a központok révén nő Magyarország nemzeti ellenállóképessége, ami a NATO-nak is új jelszava és célkitűzése, továbbá erősödik a haza védelme.
Kifejtette, honvédelmi minisztersége idején dolgozták ki a Zrínyi 2020-2026 haderőfejlesztési programot, amely a technikai modernizáció mellett célul tűzte ki a tartalékos rendszer újragondolását is. Míg 2017-ben 17 tartalékos katona volt, ma meghaladja a számuk a 12 ezret, de a cél – a 30 ezres hivatásos állomány mellett – a 20 ezer tartalékos elérése – közölte.
Varga Judit szavaira reagálva azt mondta, „fontos az erő, de mindig lesz nálunk erősebb, ezért bölcsesség kell”.
A Honvédelmi Sportszövetség elnöke kitért arra, a szövetségnek öt év alatt 450 tagszervezete lett, ez több mint százezer embert jelent. Honvédelmi táborokon és versenyeken több ezer gyereket, köztük az általános iskolás korosztályt is sikerül megszólítaniuk.
A hazafias, honvédelmi nevelés arról szól, hogy olyan képességeket adjunk a gyerekeknek, amelyekkel túl tudnak jutni az élet nehézségein, és később a hazát is meg tudják védeni – emelte ki, azt kérve, hogy ha szünetelnie is kell a programnak, az haladhasson tovább.
Dankó Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott arra, hogy az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megduplázódott az igazolt sportolók száma, az újonnan igazolók nagy része gyerek.
Szarvason is fontos fejlesztések zajlottak: nemrég találtak új otthont a városban a jégkorongosok, a karatésok, és a helyi labdarúgó-létesítmény is teljesen megújul – sorolta.
A szarvasi előtt tavaly Újfehértón, az idén Baján, Balassagyarmaton és Szigetváron adtak át honvédelmi sportközpontot. A cél, hogy minden megyében, majd minden járásban épüljön egy ilyen létesítmény. További 11 helyszínre vonatkozóan már megszületett a döntés.
A beruházás lebonyolítását a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési (BMSK) Zrt. végezte.
A szarvasi önkormányzat azt vállalta, hogy a szükséges, 5700 négyzetméteres területet ingyenesen állami tulajdonba adja, és a telekhatárig megtervezteti és kiépíti a szükséges közműveket, illetve az útcsatlakozást, amelyekre 44,5 millió forintot fordítottak. Ezen túl 11,5 millió forintból leaszfaltoztatták a sportközponthoz vezető utat.
Az MTI információi szerint a létesítmény csaknem egymilliárd forintból épült meg.

(MTI)


 

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!