Az NB III-as labdarúgó-bajnokságban már egy hét sincs a következő évi rajtig, érthető tehát, hogy az érintett klubok keretátalakítás tekintetében lépéselőnyben vannak, az alacsonyabb szinteken érdekelt együttesekkel szemben.
Legutóbbi híradásunk óta mindhárom viharsarki alakulatnál történtek változások. Körösladányban például két játékos is eredményesen próbázott, így Krajcsó Krisztián és Szilágyi Dávid is a sárrétieknél kezdi az új évet. A Jaminából indult 23 éves védő egy évadot már eltöltött a csapatnál, de a 2021-es NB III-as búcsút követően Dabasra távozott, ott azonban nem sok lehetőséghez jutott az elmúlt két év során, ezért is kívánkozott vissza. Teljesen új szerzeménynek számít a fiatal Szilágyi Dávid, aki a DVSC U17-es csapatától érkezik és először bizonyíthat a felnőttek között. A 2006-os születésű középpályás a kék-fehérek ötödik olyan labdarúgója, aki a fiatal szabálynak is megfelel.
Újabb távozók is akadnak a több játéklehetőség reményében. Cservenák Csaba (18) visszatért az Előréhez, ahol vélhetően a második számú csapat keretéből küzdheti fel magát az NB III-as alakulathoz, míg Palik György (19) Gyula után ezúttal Szarvason dolgozhat ismét együtt Sajben Gáborral. Szintén „elkelt” a Szegedre költöző Burai Dávid Márió (27), akit az Orosháza igazolt le. Sajátos a helyzete Szabó Marcell (29) kapusnak, aki papíron a harmadik számú hálóőr lett volna, ezért nem is marasztalták, de mivel mindkét riválisa sérült, vélhetően a ladányi csapat tagja marad.
A szomszédvárban alaposan megfiatalított gyarmati együttes vág a közelgő bajnokságnak, teljesen megújult védelemmel. A hátsó alakzatba az ex-előrés Béres Richárd (17) és az Egerből szerződtettet Hadnagy Bence József (21) mellett érkezett még Pinte Krisztián Milán (20) Jászberényből, Csáki Dávid (21) Gesztelyről, Kiss Péter (18) a Diósgyőr utánpótlásából és Bella Stanislav (18) Tarpáról. Utóbbi játékossal együtt jött a középpályás Kabály Márk (21), akinek a neve tévesen „Kobályként” szerepel az MLSZ adatbázisában. Ebben a csapatrészben kerülhet bevetésre még a Békéscsaba UFC-től igazolt Csaplár Bence György (18), az utóbb Rakamazon játszó Marozsán Dominik (20), valamint a már korábban bejelentett, ex-grosicsos Hoffmann Patrik Márton (19). Egyke új támadója is van a piros-fehér gárdának. Ő nem más, mint a Sepsiszentgyörgyön nevelkedett tehetséges Sándor Raul Benjamin (19), akinek az a komoly feladat jut, hogy pótolja a gárda gólzsákját, Popescu Robertet.
A harmadik viharsarki NB III-as gárda, a Békéscsaba 1912 Előre háza táján nem változott a keret összetétele. Friss hír viszont, hogy két távozó játékos is új klubra lelt. A jobboldali védő, Szalai Dániel a Bicskei TC, a kapus, Bukrán Erik az Eger SE harmadosztályú csapatában szerepel az új évadban.