Szombaton az ebéd utáni óráktól estig egyre jobban benépesedett a békéscsabai Rendezvénypajta, ahol jeges nyílt napot tartottak. Külön vonzerőnek bizonyult, hogy ingyenesen volt látogatható ezen a hosszú délutánon az esemény.
A programban különféle bemutatókat és több jégkorongmérkőzést rendeztek. A korisuli bemutatót követően a Debreceni Jégkarc Egyesület lépett „pódiumra”, akik látványos, zenés műsorral szórakoztatták a kilátogatókat.
A folytatásban jégre lépett a néhány éve alakult Csabai Farkasok hokiklub U8–U12-es korosztálya, az egyesület 14–16 évesekből álló alakulata pedig a Debreceni EAC csapatával mérkőzött meg.
Az ügyességi verseny és utánpótlás meccsek után komolyabb derbi következett, amikor a helyi felnőtt egylet, a Csabai Farkasok Warrior Legends és a székelyföldi Csíkszereda Black Raven vívott gólgazdag és fordulatos jégkorong-találkozót. Igaz, könnyítésként ezúttal a 3×20 perces összecsapáson három-három mezőnyjátékos és egy-egy kapus volt egyszerre a jégen, hogy pihentebben és gyorsabban száguldjanak, percenként sort cserélhetett mindkét alakulat. A napot pedig jégdiszkó zárta.
Jávor Péter