Kapusok terén már rendben van az Orosháza

Reszegi Eszter újabb évad rutinjával kezdheti el nyáron a második orosházi évét

Marad a kapuspáros, Bálint Anna után Reszegi Eszter is orosházi mezben szerepel a 2024/2025-ös szezonban – jelentette be közösségi oldalán a klub.

Eszter első idényét tölti az NB  I. B-s csapatnál, a nyáron a DVSC U19-es együttesétől érkezett. A fiatal hálóőr 25 bajnoki-, és 2 Magyar Kupa-mérkőzésen állt a kapuban ebben az idényben. Több alkalommal remek teljesítményt nyújtott és számos fontos pillanatban hárított már. A múlt hétvégén a Gárdony ellen fél perccel a vége előtt védett ki egy hétméterest, ami egy pontot ért.
Az ilyen, és ehhez hasonló pillanatokból szeretne átélni minél többet. Orosházán biztosítottnak látja a fejlődést, ami hozzásegíti ahhoz, hogy minél jobb és stabilabb teljesítményt nyújtson.
– Azért is döntöttem még a maradás mellett, mert egy fiatalos csapatunk van, amelyben nagy a potenciál. Jól érzem magam itt, nagyon jó a csapategység. Ráadásul Annával is remekül megértjük és kiegészítjük egymást – magyarázta döntése hátterét Reszegi Eszter.
Tervek szerint az Orosházi KC vezetői a következő napokban újabb híreket közölnek a következő évi csapatuk kialakítása kapcsán.