Két csabai klublegenda is visszavonult

Mindketten rengeteget tettek a klubért és örökre részesei maradnak a sikertörténelmének

A Békéscsabai RSE női röplabdacsapatának két tagja, Molcsányi Rita és Bodnár Dorottya is bejelentette visszavonulását.

– A szezon lezárása egy korszak végét is jelenti a BRSE történetében, ugyanis két olyan legendás játékos is befejezi pályafutását, akik nélkül a klub biztosan nem tartana ott, ahol. Velünk voltak örömben és bánatban, hűek voltak Békéscsabához nemcsak a páratlan sikerek során, hanem akkor is, amikor nehezebb pillanatokat éltünk át – nyilatkozta a klub honlapján Baran Ádám elnök.
A 31 éves, liberóposzton játszó, saját nevelésű Molcsányi, valamint a 28 éves, egri születésű és nevelésű center, Bodnár a bajnokságot egyaránt ötször, a Közép-európai Ligát három, a Magyar Kupát két alkalommal nyerte meg csabai színekben.
Molcsányi a magyar válogatottnak 2010 óta hetven mérkőzésen volt tagja, Bodnár pedig hét meccsen szerepelt nemzeti színekben.
Baran Ádám hozzátette, mindkét visszavonuló röplabdázót a következő idény első hazai mérkőzésen, ünnepélyes körülmények között köszöntik majd.