Közgyűlést tartott a JALTE

Malatyinszki Bendegúz veszi át az elismerést Debreczeni Dezsőtől

Megtartotta küldött közgyűlését az alapításának negyvenedik évfordulóját ünneplő békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület (JALTE) a Lencsési Közösségi Házban. A közgyűlés elején egy perces néma felállással emlékeztek meg a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt kiváló sportemberekről, Wertheim Albert ezredesről és Bartyik Jenő mesterről.

Gregor László levezető elnök megnyitója után az egyesület alelnöke, Lovas István tartotta meg beszámolóját a 2021 év történéseiről. Az egyesület a pandémia okozta nehézségek ellenére megtartotta szakosztályait és működőképességét. Komoly plusz költségbe került az iskolai termek bezárása után az edzéslehetőségek biztosítása. Sokat jelentett, hogy a békéscsabai önkormányzat lehetőségeihez mérten támogatta az egyesületet, így tudták átvészelni a nehéz időszakot, miközben kiemelkedő eredményeket is sikerült elérniük.
Ezekről az eredményekről, és az ehhez fűződő munkáról adott tájékoztatást Debreczeni Dezső mester, a JALTE elnöke, a Kick-box szakosztály nagy létszámú és rendkívül eredményes point-fighting csoportjának vezetőedzője. A korosztályos kick-box Európa-bajnokságon egyéni és csapat aranyérmek, dobogós helyezése, helytállás fémjelezte ezt a munkát. Létszámukat nem csak megtartották, hanem növelték is. Kitért arra a szülők segítségével folyó, hatalmas munkára, ami a március 12-i békéscsabai Kick-box diákolimpia döntő sikeres megrendezésének érdekében folyik.
Haba József, a felügyelő bizottság (FEB) elnöke rendkívül akkurátus és részletekbe menő, magas szintű elemzéssel értékelte a gazdasági tevékenységet, kitérve a ritkán, szórványosan jelentkező problémákra is. A közgyűlés a beszámolót és a FEB értékelését elfogadta.
Lovas István alelnök az év munkarendjét is ismertette. Decemberben újabb küldött közgyűlést tart az egyesület, s itt új elnökséget kell választani. A jelölő bizottság elnökének Farkas András mestert választotta meg a küldött közgyűlés, ami felelősségteljes munkát igényel.
A küldöttgyűlés utolsó részében két kiemelkedően teljesítő magyar válogatott kick-box sportoló kapott elismerést. Malatyinszki Bendegúz, a korosztályos kick-box Európa-bajnokságon egyéniben ezüst és bronzérmet, csapatban aranyérmet szerzett. A távol lévő Európa-bajnok, Petró Lili helyett edzője, Debreczeni Dezső vette a díjat. Elismerést kapott munkájáért Jancsika-Uhrin Nóra gazdaságvezető is.


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!