Magyar éremeső Tokióban

Lőrincz Tamás és Kopasz Bálint kedden megduplázta a magyar olimpiai csapat aranyérmeinek számát

Igazi éremeső hullott a magyar sportolókra a tokiói ötkarikás játékok keddi versenynapján. Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. Ugyanitt a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren, míg a vitorlázók versenyében Berecz Zsombor végzett ezüstérmes helyen. A birkózócsarnokban sem tétlenkedtek a mieink: Lőrincz Viktor döntőbe jutott a 87 kg-os súlycsoportban, bátyja, a 34 esztendős Lőrincz Tamás pedig 2:1-es pontozással megnyerte a 77 kg-os kategória fináléját a kirgiz Akzsol Mahmudov ellen, ezzel immár négyre gyarapodott a magyar aranyérmek száma.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.
Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták. A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.
Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.
A keddi kajakdöntők során a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren, míg a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.
A vitorlások Finndingi hajóosztályában Berecz Zsombor révén ezüstérem jutott Magyarországnak. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz szerepelt. Berecz fantasztikus teljesítménnyel, végig az első vagy második helyen hajózva megnyerte az utolsó futamot, de a brit Giles Scottnak a negyedik hely is elég volt a címvédéshez.
A birkózók versenyében Lőrincz Tamás lett olimpiai bajnok a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában, miután a keddi döntőben 2:1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot. A BHSE 34 éves versenyzője sikerével megkoronázta pályafutását, mert egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó aranyérmet is begyűjtötte. Kilenc éve a londoni játékokon – még 66 kilósként – második lett.
Lőrincz Tamás sikerével nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza. A folytatásban a 97 kilós Szőke Alex a bronzéremért szállhatott harcba a lengyel Tadeusz Michalik ellen. Az ESMTK sportolóját az első menet közepén parterhelyzetben meglepte riválisa, és technikai tussal gyorsan lezárta a meccset.

A magyarok versenyzők keddi eredményei a tokiói olimpián:
ATLÉTIKA
férfi 1500 m: Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba, így nem jutott tovább az elődöntőbe
női gerelyhajítás: Szilágyi Réka 25.
férfi 110 m gát: Szűcs Valdó előfutamában a 3. helyen ért célba, így bejutott az elődöntőbe
BIRKÓZÁS
női 62 kg: Sastin Marianna a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett
férfi kötöttfogás 67 kg: Korpási Bálint a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett
férfi kötöttfogás, 77 kg: Lőrincz Tamás aranyérmet nyert
férfi kötöttfogás, 87 kg: Lőrincz Viktor döntőbe jutott
férfi kötöttfogás, 97 kg: Szőke Alex 5.
KAJAK-KENU
női K-1 200 m: Lucz Dóra 6., Kárász Anna 16.
férfi K-1 1000 m: Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet nyert
női K-2 500 m: Kozák Danuta és Bodonyi Dóra bronzérmet nyert; Csipes Tamara és Medveczky Erika 4.
férfi C-2 1000 m: Adolf Balázs, Fejes Dániel 11. (a B döntőben 3.)
VITORLÁZÁS
Finndingi: Berecz Zsombor ezüstérmet nyert
VÍZILABDA
női negyeddöntő: Magyarország-Hollandia 14-11

error: Content is protected !!