Megmozdul Elek

Hagyományteremtő szándékkal az idei évben első alkalommal szervezik meg Eleken a „Fuss és Tekerj” futó- és kerékpáros rendezvényt. A rendezők célja a sportos és egészséges életmód népszerűsítése, továbbá lehetőséget biztosítani az amatőr futók és kerékpárosok számára, hogy kedvező körülmények között mozogjanak és versenyezzenek egy jót.

Augusztus 5-én a Szent István utca 1. szám alatt várják a város mozogni vágyó lakosait és a települést megismerni kívánó sportos gyermekeket és felnőtteket. A rajtszámokat reggel 8 órától lehet átvenni, illetve a helyszíni nevezésre is ekkor nyílik lehetőség. A gyermekek 200, 500 és 1000 méteres futása 9 órától indul. Hatvan perccel később a kerékpárosok 50 kilométeres túrája indul Mácsára és vissza. A program végére a felnőtt futók maradnak, akik 10.15 órától rajtolnak és 3, 6, 15, illetve 21 kilométeres távok közül választhatnak. Lehetőség van váltóban is futni. Ebben az esetben 6, 15 és 21 kilométer a teljesítésére nyílik mód.
Előnevezni ide kattintva lehetséges: