Megvált bolgár légiósától a BRSE

Iveta Stanchulová a bajnok Vasas elleni mérkőzésen sem tudott vezér szerepet vállalni. Fotó: Imre György

A Swietelsky-Békéscsaba csapatát működtető gazdasági társaság szűk közleményben tudatta a gárda szurkolóival és szimpatizánsaival, hogy január 8-án, közös megegyezéssel felbontotta Iveta Stanchulova munkaszerződését.

„A bolgár válogatott játékost, aki szeptemberben csatlakozott csapatunkhoz, a szezon elején makacs sérülés hátráltatta, melyet követően nem tudta hozni azt a teljesítményt, amit klub elvárt volna, így a felek a váltás mellett döntöttek” – áll a hivatalos kommünikében.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy az információink szerint akár további személyi következményei is lehetnek a klubnál a szakmai mélyrepülésnek, amennyiben a csapat nem tud változtatni az eddigi hozzáálláson, illetve teljesítményen.