
Január 31-én véget ért az átigazolási időszak az extraligás női röplabda-bajnokságban. A Swietelsky-Békéscsaba vezetése az utolsó pillanatokban rendhagyó megoldással erősítették meg a csapatot, amely különböző okokból némileg foghíjassá vált az elmúlt hetekben. Egy olyan játékost szerződtettek, akit a szurkolók már jól ismernek.
Salla Karhut aligha kell bemutatni, és akik gyakran járnak a meccsekre, azok már kiszúrhatták őt néhány alkalommal a lelátón. Nem véletlenül, hiszen azok után, hogy befejezte profi pályafutását az előző, itt töltött idény végén, visszatért a BRSE kötelékébe és az utánpótlásban kezdett el dolgozni. Persze azért hiányzott neki a verseny, éppen ezért igent mondott a klubelnök, Baran Ádám hívószavára.
– Természetesen sosem jönnek jól a sérülések és a betegségek, de ilyenkor a szakmai stáb bátran nyúl a fiatalokhoz, mint például a múlt héten, amikor Sinka Dalma és Tuska Brigitta is lehetőséget kapott nemzetközi kupa- és hazai bajnoki mérkőzésen is. Csak azért, hogy eggyel többen legyünk vagy megnyugtassunk bárkit, nem fogunk igazolni. Tanulmányoztuk a játékospiacot, de nem találtunk olyan opciót, aki minden tekintetben megfelelt volna a kritériumoknak. Ezzel együtt is a keretből, leginkább az edzésekről hiányzott a plusz ember görög légiósunk távozása óta, aki emberileg hatalmas csalódást okozott. A minőségi edzésmunka miatt szükséges volt még egy játékos bevonása, és széleskörű mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy reaktiváljuk Salla Karhut, aki hónapok óta itt él Békéscsabán és a klubnál vállalt munkát az utánpótlásban. Ismerjük, tudjuk, hogy kicsoda és mire számíthatunk tőle, hiszen a tavalyi szezont nálunk töltötte – ismertette magát a folyamatot a BRSE első embere.
A klubelnök hozzátette, hogy a korábbi finn válogatott ütőjátékos már az előző héten elkezdte az egyéni, speciális edzéseket annak érdekében, hogy minél hamarabb visszanyerje a formáját. Ezen a héten már a csapattal együtt tréningezik, és ha minden jól megy, néhány héten belül ismét bevethető lesz a 28 éves légiós.
Nemrég kiderült, hogy Ceyda Aktas betegség miatt határozatlan ideig harcképtelen lesz, ezért is vetődött fel egy új játékos leigazolásának ötlete. Baran Ádám úgy véli, a mostani helyzet miatt sem szabad felrúgni a hosszú távú terveket, és szerinte ezzel a húzással is elérhetők a szezon elején megfogalmazott célok:
– Optimisták vagyunk Ceyda állapotát illetően, bízunk benne, hogy mielőbb visszatér. A klubot sosem jellemezte a kapkodás, mindig egy meghatározott stratégia mentén gondolkoztunk és hoztuk meg a döntéseket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy féltünk volna belenyúlni a játékoskeretbe, amikor szükségét láttuk, de mindig addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk elért, sosem vállaltuk túl magunkat. Korrekt viszonyok vannak a klubnál, viszont a mi anyagi lehetőségeink is végesek. Ezt a játékoskeretet alkalmasnak látom a céljaink elérésére, ám ehhez mindenkinek a maximumot kell hoznia. Rengeteg munkával és egységes csapatként sikeresek leszünk – zárta gondolatait a klubelnök.
A Swietelsky-Békéscsaba legközelebb szombaton 19 órakor lép pályára az Extraligában, amikor az MTK-hoz látogat.
BRSE-INFÓ