Saját nevelésű játékosok hosszabbítottak

Kukely Klára és Bencsik Bojána újabb évig Békéscsabán szerepel

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE vezetősége 2023. novembere óta dolgozik a 2024/2025-ös szezon játékoskeretének kialakításán, amelynek eredményeként már több megállapodás megszületett. Elsőként két saját nevelésű játékos maradásáról, illetve egy távozásáról adott tájékoztatást a klub.

Bencsik Bojána és Kukely Klára 2025. június 30-ig már biztosan lila-fehér mezben folytatja a pályafutását, hiszen mindkét sportoló meghosszabbította egy évvel az idény végén lejáró megállapodását.
Kukely Klára a 2019. őszén mutatkozott be az első osztályban a felnőtt csapat színeiben, míg Bencsik Bojana debütálására 2021. tavaszán került sor az NB I-ben. Mindkét saját nevelésű játékos tagja volt a 2021/2022-es idényben másodosztályú bajnoki címet szerzett együttesnek, a visszajutás óta újból az élvonalban segítik stabil teljesítményükkel a csapatot.
Török Fanni viszont nem fogadta el a egyesület szerződéshosszabbítási ajánlatát, így a bajnokságot követően távozik csapattól.