Stratégiai koordinátor lett Baran Ádám

A belgrádi megállapodás kölcsönös előnyökön alapul

A Magyar Röplabda Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén fontos döntéseket hozott meg a grémium. Ennek keretében jelentős sportdiplomáciai feladatra kapott felkérést Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke. A békéscsabai sportvezető felel a magyar és a szerb röplabda szövetség által megköttetett stratégiai együttműködési megállapodás koordinációjáért.

Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) októberi, bécsi kongresszusán a regnáló elnök, Alekszandar Boricsics kapott bizalmat, akit a magyar delegáció is támogatott. A régi-új vezető a világ sportdiplomáciájában is meghatározó szereplő, aki kiemelten fontosnak tartja a magyar-szerb kapcsolatok fejlesztését. Ennek érdekében korábban már egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki szintén elkötelezett a sportág hazai fejlődését illetően.
Éppen ezért nevezte a hazai röplabdázás egyik legfontosabb projektjének az együttműködést dr. Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke.

Az idén márciusban, ünnepélyes sajtótájékoztató keretében, Belgrádban aláírt megállapodás számos területen deklarálja a partnerséget, többek közt a sportág népszerűsítésére és közös rendezvények szervezésére vonatkozólag. Kiemelt cél az edzői szemináriumok megvalósítása, valamint az utánpótlás projektekben, illetve a szerb és a magyar nemzeti- és klubcsapatok közötti együttműködés élénkítése. Az akkor aláírt paktum eredményeként Belgrád és Békéscsaba közösen rendezheti az U16-os röplabda Európa-bajnokság döntőjét 2023-ban!
– Megtisztelő a bizalom, örömmel folytatom a munkát, hiszen több területen is jelentős potenciált látok az együttműködésben, melyek a magyar röplabdázás további fejlődését szolgálják. Ugyanakkor nem csak a sportdiplomácia területén lesz feladatom, hiszen régióvezetőként, négy megye tagszervezeteinek munkáját kell segítenem, mellette pedig a központi és a tagszervezeti infrastrukturális fejlesztések szakmai és sportpolitikai koordinálását is rám bízták – nyilatkozta Baran Ádám.