Szántosi Dávid az év utánpótlás játékosa

A díjátadás pillanatai. Fotó: MOATSZ

Budapesten, az Ormai László Csarnokban első alkalommal rendezték meg az asztaliteniszezők 2023-as évzáró gáláját, amelyen számos díjat osztottak ki.

A közelmúltban tartott rendezvényen Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke mondott ünnepi köszöntőt. A díjazottak között volt Szántosi Dávid, a Szarvasi Körös ASE tehetsége, akit az év utánpótlás fiú játékosának választottak meg. Az elmúlt évben Fest Attila edző tanítványa több szép sikert ért el a nemzetközi porondon. Az európai ifjúsági top 10-es bajnokságon az ötödik helyen végzett, az Európa-kupában a PTE-Pécsi EAC színeiben legyőzte a német Ricardo Walthert, Lakatos Tamással pedig elődöntőt játszott párosban a csehországi felnőtt WTT-versenyen.
A korábbi Békés vármegyei kötődésű sportemberek közül, a békési színekben több mint hat évig játszó, világbajnok Klampár Tibor asztalitenisz nagykövet lett, míg az orosházi női csapattal 1995-ben ETTU Kupa bronzérmet nyert, tolnai Sáth Sándor edző Életmű-díjat kapott.

V. L.