Szatmári Lilla a BRSE legújabb játékosa

Szatmári Lilla akár már szombaton bemutatkozhat a csabai együttesben

Szatmári Lilla személyében új játékossal bővült a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE kerete. A 18 éves, 190 centiméter magas sportoló az MTK együttesében Tóth Gábor keze alatt mutatkozott be az élvonalban, ahonnan Kaposvárra vezetett az útja idén nyáron. Miután a somogyiakkal közös megegyezéssel szerződést bontott, a csabai egyesület kapcsolatba lépett a játékossal, akinek elnyerte tetszését szakmai koncepció, így gyorsan megszületett az egyezség.

A felek hosszútávú együttműködésben gondolkoznak, így fél + 2 éves megállapodást kötöttek.
– Több sportágat is kipróbáltam, de végül a röplabda mellett köteleztem el magam. 2014-ben kerültem az MTK-hoz, ahol 2017 óta voltam a felnőtt keret tagja. Közben bemutatkozhattam a korosztályos nemzeti csapatban is. Ismerem Gábort, személye garancia arra, hogy tovább fejlődhetek, illetve tudom, hogy a klub nemzetközi szintű háttérrel rendelkezik, minden körülmény adott a profi munkához – nyilatkozta immár a BRSE játékosaként Szatmári Lilla.
– Anastazsia Bezsonova és Zólyomi Rebeka kiesésével leszűkültek variációs lehetőségeink, illetve a napi minőségi edzésmunkához is szükség volt a keret bővítésére. Dolgoztam már együtt Lillával, így nem zsákbamacskát vettünk. Alázatos sportoló, aki jó alany a munkára – mondta Tóth Gábor.
Baran Ádám, a BRSE elnöke elmondta, hogy Zólyomi Rebeka előreláthatólag csak januártól végezhet teljes értékű edzésmunkát, így a decemberi erőltetett menet előtt szükség volt erősítésre.
– Szatmári Lilla személyében egy motivált, fejlődni akaró játékos csatlakozott a csapathoz, aki elkötelezett, hogy jó röplabdázó váljon belőle. Jövőképünkben markánsan szerepel a magyar fiatalok képzése, melyben a szakmai stáb kihívást lát – értékelt a klubvezető.