
Egész napos programmal ünnepelte a Magyar Ökölvívók Szövetsége a háromszoros olimpiai bajnok bokszlegenda, Papp László 100. születésnapját. Hét profi mérkőzést is rendeztek szerda este, mégiscsak ökölvívógáláról lett volna szó, köztük a legjobb magyar amatőr ökölvívók hivatásos bemutatkozását és az est csúcspontjaként a WBO nehézsúlyú Európa-bajnoki címmérkőzését.
De a konkrét sporteseményen messze túlmutatott, ami a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában történt, hiszen a csarnokot zsúfolásig megtöltő nézőkön és az igazán illusztris vacsoravendégeken kívül Papp Lászlót ünnepelte a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Posta és a DRK is.
Az MNB elnöke, Varga Mihály itt mutatta be az 5000 és 25 000 Ft névértéken kibocsátott csodaszép Papp László-emlékérmet, Springer Miklós, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese a bokszlegenda 100. születésnapjára kiadott emlékbélyeget, a szövetség sportszergyártó partnere, a DRK pedig két másik hungarikum, Kincsem és Puskás Öcsi után Papp Lacinak is saját kollekciót szentelt, amelyet a kifutón olyanok mutattak be, mint például Eb-ezüstérmes pólósaink, Hajdu Kata és Faragó Kamilla, az olimpiai bajnok párbajtőröző, Szász Emese, a gerelyhajító Kövér Fanni, a bunyósok közül pedig például Énekes Dominik, Szeleczki Lilla és Erdei „Madár” Zsolt.
Itt ismerték el a 2025-ös esztendő legjobbjait is. A nőknél ráadásul az U23-as Eb-ezüstérmes, Szeleczki Lilla érdemelte ki a díjat, aki az MTK-ban bokszol, ám Dévaványáról került a fővárosi klubhoz, a családja most is a sárréti városkában él.
– Nagy öröm és hála van most bennem. Köszönöm az elismerést a Magyar Ökölvívók Szövetségének, és az egyedi Aranykesztyű-díjat a Providentnek. Ráth Mikinek, Horváth Kármennek és Horváth Laurának pedig azért tartozom köszönettel, hogy mindig velem van. Büszke vagyok a 2025-ös évemre, de az igazi kaland még csak most kezdődik! – posztolta közösségi oldalán a 23 esztendős sportoló a 2025-ös év legjobb elit női ökölvívójának járó díj átvétele után.
