Támogatást kapnak a kis és közepes sportegyesületek

Újabb 246 millió forintos támogatásban részesülnek a kis és közepes sportegyesületek a HISZEK Benned! sportprogram második alprogramjának idei hetedik ütemében – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkára és Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón.

Schmidt Ádám hangsúlyozta: az államtitkárság számára fontos, hogy a kiemelt hat fővárosi klubon kívül a kis és közepes sportegyesületeket is meg tudják szólítani, és nekik legyen olyan program, amelynek keretében támogatást kaphatnak. Hozzátette: a 2016-ban indult, rendkívül sikeres program idei, hetedik ütemében összesen 246 millió 950 ezer forintnyi támogatásról döntöttek, az elbírálás és a szerződés a SOSZ feladata.
Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy jövőre meg tudják emelni a támogatás mértékét.
Deutsch Tamás kiemelte: az elmúlt tíz évben történelmi léptékben is kiemelkedő sportfejlesztési program valósult meg Magyarországon, amelynek több száz sportág lett a kedvezményezettje. A HISZEK Benned!-et hiánypótló programnak nevezte, amelynek az elsődleges célja, hogy a vidéki kisebb egyesületekben többen és jobb körülmények között sportoljanak, ami a tehetséggondozás illetve az utánpótlás-nevelés miatt is fontos.
Deutsch Tamás emlékeztetett rá, hogy a program keretében 2016 és 2021 között eddig 1 milliárd 250 millió forintot juttattak el kis és közepes egyesületekhez, összesen 1822 programot támogattak, átlagban 686 ezer forinttal. A sportért felelős államtitkárság által biztosított keretből a jelenlegi ütem kapcsán 374 sportszervezetet támogatnak átlagosan 660 ezer forinttal, a kifizetések 95 százaléka már megtörtént, a többi pedig legkésőbb a 2023-as év elején eljut a kedvezményezettekhez.
Az összeget személyi kiadásokra, például edzők bérére, sporteszközök, beszerzésére, edzőtáborok, toborzók szervezésére lehet fordítani. A SOSZ elnöke szerint az elbírálásnál pozitívumnak számított, ha a pályázó sportszervezetnek szerződése van valamelyik köznevelési intézménnyel vagy nagyobb sportegyesülettel. Deutsch Tamás hangsúlyozta, nem csökkent a sportolói létszám azoknál a sportszervezeteknél, amelyek eddig támogatásban részesültek.

(MTI)