Tárt kapus programsorozat megyeszerte

Egy kerékpáros rendezvény, még a járványt megelőző időszakból

A „Fitt, egészséges nemzetért – Tárt kapus program” program keretében a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa és a Wanted Szabadidős Sport Club szervezésében 2019 őszétől kezdve a 2020-as év végéig megyeszerte tartottak rendszeres szabadidősport programokat, illetve minden évszakra jutott egy-két díjazásos verseny, vagy kupa sportáganként.

Domokos András

– A tárt kapus programokat az önkormányzati, illetve tankerületi intézmények tornatermeiben, csarnokaiban, pályáin és közvetlen környezetükben rendeztük meg – mondta el Domokos András, a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa elnöke. – Minden héten többféle sportág és mozgásforma közül választhatnak az érdeklődők, de a fő sportág mellett szerveztünk kiegészítő programokat is.
A szervezet vezetője örömmel nyugtázta, hogy a korábbi évektől eltérően, ezúttal nemcsak a megyei jogú városokban, hanem más településeken is megvalósíthattak eseményeket. Ezzel tovább erősíthették a megyei szabadidősport hálózatot is.
– Asztalitenisz, labdarúgás, floorball, íjászat, karate, atlétika, aerobik, futás, nordic walking és tollaslabda sportágakban rendszeresen szerveztünk heti, kétheti, vagy havi foglalkozásokat, ezen felül spartan edzéseket, gyógy- és alakformáló tornákat, zumba órákat is tartottunk. Kiegészítésként olyan mozgásformákat iktattunk a programba, melyek a szabadidő hasznos eltöltésével és az egészséges életmóddal kapcsolatosak. Kiemelném, hogy az egyesületeink a támogatott időszakot követően is megrendezik a szokott programjaikat – nyilatkozta Domokos András.

N. T.

error: Content is protected !!