Új szerzemények a megye-egyes élcsapatoknál

Kurta Lajos a sarkadi csapat megszűnését követően Medgyesbodzáson folytatja a pályafutását. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Kedden az utolsó napjához érkezett a téli átigazolási időszak a labdarúgóknál. Aktuális összefoglalónkat a legmagasabb megyei szinten versenyző együttesekre fókuszáltuk, ahol az utóbbi napokban is zajlott az élet.

A megye I. osztály élén álló orosházi együttes nem szakított a hagyománnyal, saját nevelésű játékosokkal erősítette meg sorait. A védelembe érkezett a Jaminától a 19 éves Sinkó Máté, aki az őszi idényt megelőzően a békéscsabai utánpótlásműhelyekben pallérozódott. Szintén a hátsó alakzat összetételét illetően jelent további gyarapodást Rau Gergő (22) hazatérése, aki Szentesről tér hazai. Nem egyedül jön, hiszen vele tart Berta Erik Róbert (20), vele a középpályán számolhat a szakvezetés.
Az orosháziak sárréti konkurense is saját nevelésű játékosait „rendelte haza”. A védelemben otthonos Czigla Ferenc (20) és a gólerős Tófalvi András Álmos (23) féléves gyarmati kiruccanás után igazolt vissza Szeghalomba és velük tartott a vésztői származású kapus, Seprenyi Mihály (20) is. Veszteségtől sem volt mentes az átigazolási időszak: Mészáros Máté (27) eredményes próbajátékot követően az NB III-as Hajdúszoboszló sorait erősítheti tavasszal.

Rutinos kapust igazolt a bodzási alakulat. Az újonchoz Kurta Lajos (32) írt alá, aki hosszú éveken át az oknyi együttes hálóját őrizte, majd annak összeomlását követően, tavaly nyáron került a Kinizsihez, ahol hasonló sorsra jutott. Távozó is akad a zöld-fehéreknél: Novák Norbert György (24) elköltözött Békésből, emiatt a védő nem tudja látogatni az edzéseket, vélhetően új lakhelyén keres majd csapatot magának.
Újabb három játékos szerződtetésével zárta le az átigazolási időszakot a tabella második helyén álló Végegyháza csapata. Az egész télen aktív piros-fehérekhez két védő is a Békéscsaba 1912 Előre második számú együttesétől érkezett. Czvalinga Áron (21) és Zelik Csaba (20) sérülés miatt hosszú kihagyás után térhet vissza a pályára, a harmadik új szerzemény, az erdélyi származású Borbély Roland Sándor (22) pedig a középpályán teremthet további versenyhelyzetet.

BMSEXTRA-INFÓ