
Két játékos érkezését jelentette be a Békéscsaba 1912 Előre. Az NB II.-es labdarúgócsapat kerete védővel és középpályással bővült.
A két új fiú már bemutatkozott a lila-fehérek legutóbbi tiszakécskei felkészülési mérkőzésén, így a bejelentés nem érkezett váratlanul. A 25 esztendős 189 centiméter magas, elsősorban a pálya jobb oldalán, valamint a védelemben bevethető Major Gergő György a Puskás Akadémia NB III.-as csapatától érkezett, de a korábbi években Csákváron, Siófokon és Ajkán már több mint 140 NB II.-es meccsen lépett pályára.
A fiatal labdarúgók sorát és vele a variációs lehetőségeket bővíti a 21 éves, jó kiállású, a középpálya szinte teljes területén bevethető jobblábas Papp Áron, akinek a sorsa hasonlóan alakult Majoréhoz. Ősszel jóformán csak a harmadosztályú együttesben kapott lehetőséget, az előző évadokban azonban 66 NB II.-es mérkőzésen is bizalmat kapott.
Az Előre szakmai stábja mindkét játékos szerepléséhez nagy reményeket fűz.
