A csapatmunka jutalma volt a hazai diadal

Lakatos Petra támadja lendületesen a komáromiak kapuját. Fotó: Bencsik Ádám/Békés Megyei Hírlap

A Szigetszentmiklós és az egri Eszterházy után újabb rangadó várt a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE csapatára az NB I. B-s női kézilabda-bajnokságban. Az Előre NKSE a tabellán egy ponttal előtte álló Komárom VSE-t fogadta szombaton és sikerült visszavágni az őszi vereségért.

Ahogyan arra számítani lehetett, nem nélkülözte a fordulatokat a tabellán 5. Előre NKSE és a 4. Komárom VSE szombati összecsapása – legalábbis az első félidőben. Az őszi komáromi vereségért visszavágni szándékozó lila-fehérek három perc után már 3–1-re vezettek vendégeik ellen, a 8. percben a szélső Kukely Klára találata után pedig már hárommal jártak elől. A lila-fehérek azonban hat perces gólszünetet „tartottak”, a komáromiak pedig egy 3–0-s rohammal kiegyenlítettek. Negyedóra után a vezetést is átvették, de ezt az állapotot nem tudták tartósítani, mert négy minutával később már ismét a hazaiaknál volt az előny. A vendégek ezután újra fordítottak, de a folytatásban már a csabaiak domináltak. A félidő hajrája azért szorosan alakult, a csabaiak végül egy gólos fórral várták a folytatást.
Ragyogóan kezdte a második félidőt is az Előre NKSE, hat perc alatt háromszor volt eredményes, míg a Komárom egyszer sem. Négygólos előnye tudatában már valamennyivel nyugodtabban kézilabdázhatott a házigazda, amely a félidő második felére fordulva még erre is rá tudott pakolni. A vendégeknél szinte minden támadás Balogh Babettra futott ki, aki azonban hibázott is. Nem véletlen, hogy a komáromiak öt gólnál közelebb nem tudtak felzárkózni. A végére felőrölte ellenfele ellenállást a Békéscsaba, amely remek játékkal vett revansot az őszi komáromi vereségért.

Marosán György: – Nagyon jól játszottunk, védekezésben sikerült huszonkét kapott gólon tartani a Komáromot. Támadásban mindig hozzátett valaki valamit, ami a csapatmunkát dicséri. Nem egy ember nyerte meg a mérkőzést, hanem a csapat. Büszke vagyok minden játékosomra.

Tappe-Békéscsabai Előre NKSE–Komárom VSE 29–22 (13–12)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Békéscsaba, 450 néző. Vezette: Matic, Nádasdi.
Békéscsaba: Németh K. – Bencsik B. 3, Varga H. 2, Gerencsér 1, Borbély 4 (3), Kiss-Walfisch 4, Kukely K. 5. Csere: Balog J. (kapus), Aranyi, Giricz L. 1, Baukó, Baráth B. 3, Koós, Ilics 2, Lakatos P. 3, Szalai 1. Vezetőedző: Marosán György. A Komárom legjobb góldobói: Balogh B. 7 (5), Világos 4.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 9/7.

További eredmények, sorsolás, tabella: