
Békésen a helyi városnapi rendezvények szerves részét képezte a pénteki Madzagfalvi Kupa 2025 férfi felkészülési kézilabdatorna. A Békési FKC két kifejezetten erős konkurensét látta vendégül egy körmérkőzés erejéig. A kék-fehérek udvarias házigazdának bizonyultak.
A békési és a ceglédi csapat meccsének első félidejében nagy rohanást láthatott a közönség, a védekezés mindkét oldalon háttérbe szorult, ebből valamivel a ceglédiek jöttek ki jobban a szünetig. Ezt az előnyt a második játékrész során is sokáig tartani tudták, de ekkor már mindkét oldalon feszesebb volt a védekezés, ezért jobban meg kellet dolgozni a gólokért. Az 50. percben zárkóztak vissza a helyiek és végül Varsandán időn túli büntetőjével hozták döntetlenre a mérkőzést.
Békési FKC–Ceglédi KK 32–32 (18–21)
Vezette: Nagy F., Túróczy.
Békés: Takács – Kepess 4, Haszilló 6, Breuer 4, Kovács Sz. 4, Szabó Á. 4, Novák Zs. 2. Csere: Markóczy (kapus), Varsandán 6 (5), Szabó G. 1, Lukács 1, Árpási, Sütő. Edző: Cifra Tibor. A Cegléd legjobb góldobói: Szöllősi 6, Halász 6, Vetési 5.
A második találkozón villámrajtot vettek a békésiek, de a háromgólos hátrányt gyorsan ledolgozták a hajdúságiak. Szoros első félidőt láthattak a nézők, jól működtek a védelmek mindkét oldalon. Már ekkor is látszott azonban, hogy a mindössze 13 játékost forgató házigazda egyre nehezebben boldogult a felállt fal ellen. Szünet után ez hatványozottan előjött, elfáradt a Békés, az ellenfél pedig ezzel jól élt a pályán.
Békési FKC–Debreceni EAC 20–33 (11–13)
Vezette: Matics, Nádasdi.
Békés: Takács – Kepess 2, Haszilló 3, Breuer 5, Kovács Sz. 1, Szabó Á. 1, Novák Zs. 3. Csere: Markóczy (kapus), Varsandán 1 (1), Szabó G. 1, Lukács, Árpási 3, Sütő. Edző: Cifra Tibor. A DEAC legjobb góldobói: Kiss R. 5 (1), Csabai 5.
További eredmény: Ceglédi KK–Debreceni EAC 30–33.
A torna végeredménye: 1. Debrecen, 2. Cegléd, 3. Békés.
Cifra Tibor: – Az előttünk álló bajnokság várható élcsapatai elleni mérkőzések megmutatták, hogy a felkészülésünk utolsó fázisában mik azok a dolgok, amikre még nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A csekély létszám és merítési lehetőség ellenére a játékosok igyekeztek a megbeszélteket megvalósítani.
