A Fradival búcsúznak az élvonaltól

Döme Szabolcs és Tóth Károly jó kiinduló alapot jelenthet egy sikerekben gazdagabb következő évi csapat felépítéséhez

Elérkezett az idei utolsó bajnoki mérkőzéséhez az Orosházi FKSE-Linamar férfi kézilabda-csapata, amely szerdán 18 órakor hazai környezetben búcsúzik el néhány hónapra a közönségétől. Az ellenfél az a Ferencváros lesz, amely a 6. helyet foglalja el a tabellán, s nagy eséllyel meg is szerzi ezt a pozíciót.

A fővárosiakkal szeptember 24-én találkozott utoljára a zöld-sárga mezes legénység, és akkor 36–18-ra a zöld-fehérek győztek. Orosházán abban reménykednek, hogy hazai környezetben ennél szorosabb eredményt ér el Nagy Bencéék ellen a csapat és szépen búcsúzik az élvonaltól.
Az orosházi szurkolóknak jó hír, hogy két játékossal hosszabbított a klub, amely vasárnap bejelentette, hogy a felnőtt csapat két meghatározó játékosa, a beálló Döme Szabolcs és az irányító Tóth Károly is a maradás mellett döntött, így ők a következő szezonban is együttest erősítik.
A mérkőzést a Rontó Ádám, Szanyi Péter játékvezetői kettős dirigálja.

B. P.

error: Content is protected !!